2019.11.16. 07:00
Harminc facsemetét ültetett az STI Petőfi Nyomda Kft.
A kecskeméti Petőfi Nyomda kollektívája is csatlakozott a 10 millió Fa elnevezésű mozgalomhoz. Az éghajlatváltozás negatív hatásainak kivédésére indult civil kezdeményezés lényege, hogy rövid idő alatt 10 millió fát ültetnének Magyarországon. Ennek első akcióját november 9-én, az Élet Napján rendezték meg, amikor az ország hetven településén mintegy háromszáz helyszínen mozdultak meg az önkéntesek.
Az összehangolt csapatmunka jó hangulatban zajlott
A kecskeméti program ezen a napon a városközpontban kezdődött, amikor a Nagytemplom előtt nyolc gyümölcsfát ültettek el. Emellett 51 oktatási-nevelési intézmény, hat szervezet és számos magánszemély összesen több mint 600 fát ültet a napokban a kezdeményezéshez kapcsolódva.

Kolozsvári György, az STI Petőfi Nyomda értékesítési igazgatója hangsúlyozta: szombaton több tucat kollégájuk és azok családtagjai önként segédkeztek a harminc darab kőris-, juhar- és szilfa elültetésében a nyomda közvetlen környezetében.

Cégünk számára kiemelten fontosak a környezettudatos projektek. Néhány éve például Bugacpusztán támogattuk 500, főként akácfa ültetését, miután 2012 év végén komoly erdőtűz pusztított a Kiskunsági Nemzeti Park területén. Piacvezető kartoncsomagolóanyag-
