2020.08.26. 15:18
Fidesz: gyalázat, amit a baloldal a járvány kapcsán művel
A kormánypárt arra reagált, hogy előzőleg az MSZP és a DK is a koronavírus-járvány alatti lélegeztetőkészülék-beszerzést kritizálta.
Magyarországon nem fordulhat elő, hogy azért haljon meg valaki, mert nem jut neki lélegeztetőgép – közölte a Fidesz az MTI-nek szerdán küldött közleményében, amelyben gyalázatosnak nevezte, amit „a baloldal az egész koronavírus-járvány alatt művel”.
A szocialisták közleményükben úgy fogalmaztak, hogy a lélegeztetőgépek beszerzését érintő korrupció emberölésnek számít, a DK pedig azt közölte, büntetőfeljelentést tesz hűtlen kezelés miatt, mert „valaki nagyon jól járt a túlárazott lélegeztetőgépekkel”.
A Fidesz erre válaszul úgy fogalmazott: miközben a baloldal kamuvideók gyártásával, a védekezés akadályozásával és feljelentgetéssel van elfoglalva, addig egészségügyi, külügyi, rendvédelmi szakemberek ezrei dolgoztak az országban azért, hogy a védekezéshez és az életmentéshez szükséges minden eszköz rendelkezésre álljon.
A sikeres védekezésnek köszönhetően más országokkal ellentétben Magyarország el tudta kerülni a többezres haláleseteket – hangsúlyozta közleményében a nagyobbik kormánypárt.
Közölték: a legagresszívebb világpiaci verseny közepette is több ezer lélegeztetőgépet sikerült beszerezni, itt nem fordult elő és nem is fordulhat elő az, hogy azért haljon meg valaki, mert nem jut neki lélegeztetőgép.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten