Folytatás következik

2022.04.04. 12:28

Szijjártó Péter: a két történelmi győzelem jó hír minden magyarnak és minden szerbnek

A külügyminiszter szerint a szerbiai választás sem csak a szerbeknek volt fontos, hanem nekünk, magyaroknak is.

"Szerbiában is tegnap volt a választás, de az a választás sem csak a szerbeknek volt fontos, hanem nekünk, magyaroknak is, két ok miatt: egyrészt a vajdasági magyarok jövője okán, másrészt pedig mert nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy a történelmi viszályból történelmi barátság legyen a két nemzet között. A tegnapi eredmények alapján örömmel vehetjük tudomásul, hogy folytatás következik" - írta Szijjártó Péter. Úgy fogalmazott:

Nem csak mi arattunk tegnap történelmi győzelmet, hanem a VMSZ által támogatott Aleksandar Vucic elnök is, aki a magyarok nagy barátja.

Hozzátette: a két történelmi győzelem jó hír minden magyarnak és minden szerbnek a határ mindkét oldalán. 

"Mondanom sem kell talán, hogy jó hangulatú volt az iménti telefonbeszélgetésem Nikola Selakovic barátommal, külügyminiszter-kollégámmal" - zárta sorait a külügyminiszter.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Nikola Selakovic szerb külügyminiszter kezet fog a Belgrádban tartott sajtótájékoztatójuk végén 2022. február 7-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában