Ország-világ

2021.08.25. 06:04

A kabinetfőnöke dolgozik Karácsony helyett

Karácsony Gergely tudatosan tarthatja magát távol a budapesti ügyektől. A főpolgármester kedd reggeli videóüzenetében ugyan mentegetőzött, hogy ő napi nyolc órában ellátja hivatalát, de a tények másról árulkodnak. Úgy tűnik, Karácsony a munkaidejében inkább a miniszterelnök-jelölti kampányával foglalkozik, a városházi ügyeket a kabinetvezetője, Balogh Samu tartja kézben.

Fotós: Máthé Zoltán

„Karácsony Gergely már a megválasztása óta valójában a miniszterelnöki ambícióit dédelgeti, a kezdetek óta ez a cél lebeg a szeme előtt. Ennek ugyanakkor Budapest issza meg a levét, hiszen nem a főváros ügyeivel foglalkozik, amire felhatalmazást kapott a választóktól, hanem az országos politikával és az előválasztással” – mondta a Magyar Nemzetnek Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Amióta Karácsony bejelentette indulását a baloldali előválasztáson, azóta mindössze néhány alkalommal tartott sajtótájékoztatót Budapest ügyeiről.

Helyette többnyire a főpolgármesteri kabinet vezetője állt ki a sajtó elé és tájékoztat. Balogh adott felvilágosítást a Lánchíd, a Blaha Lujza tér és a pesti alsó rakpart felújítási munkálataival kapcsolatban, de a fővárosban kialakult közlekedési káosz kapcsán is ő magyarázkodott. A kabinetfőnök legutóbb hétfőn tartott sajtókonferenciát a kizárólagos parkolásról, miközben Karácsony éppen Jámbor Andrással közösen az előválasztási kampányuk nyitóeseményével foglalkozott a Rákóczi téren. Ezért is érdekes, hogy a főpolgármester ezt követően, kedden reggel egy videóbejelentkezésben kijelentette: napi nyolc órában dolgozik a Főpolgármesteri Hivatalban.

Deák Dániel szerint a hiányos munkavégzés már jól látszik Budapest helyzetén: a várost ismét ellepték a hajléktalanok, romlik a közbiztonság, nincsenek rendbe téve a közterek, hatalmasak a dugók.

„Karácsony Gergely már szinte alig tart sajtótájékoztatókat budapesti ügyekben, a fontosabb bejelentéseket is egyre inkább átadja a másod- vagy harmadvonalbeli szereplőknek a Városházán.

Ilyen Balogh Samu is, aki nem egy választott politikus, csupán a választók által egyáltalán nem ismert, Karácsony által kinevezett személy – érvelt az elemző. – Emögött egyébként az a megfontolás is állhat, hogy Karácsony azért igyekszik távol tartani magát a budapesti ügyektől, mert a botrányos fővárosi állapotok miatt az utóbbi időszakban jelentősen csökkent a támogatottsága, a kampánycsapata pedig abban reménykedik, hogy ha kevesebb fővárosi ügyben nyilvánul meg, ez a zuhanás a népszerűségében megáll majd” – vélekedett Deák Dániel. Hozzátette: kérdéses, hogy ezt szeptembertől hogyan tudja majd megtenni, hiszen az iskolakezdéssel várhatóan teljesen meg fog bénulni a város közlekedése, ennek a politikai felelősségét pedig nem tudja majd másra áthárítani. „Ráadásul

ez nagyon rossz üzenet a választóknak, hiszen ők a fővárosi ügyek intézésével bízták meg Karácsonyt, nem mással.

Nem meglepő, hogy gyakorlatilag összeomlott a főpolgármester kampánya, már az ellenzéki szavazók is sorra fordulnak el tőle” – zárta elemzését Deák Dániel.

Korábban a főpolgármester sajtóosztályán érdeklődtek arról, hogy a jövőben tervezik-e visszahozni a budapesti tájékoztatót, a Budapestinfót, a főpolgármester ugyanis keveset áll rendelkezésre a média munkatársainak. Válaszukban azt írták:

a veszélyhelyzetre tekintettel csak ritkán tartott saját szervezésű sajtótájékoztatót a főpolgármester.

Azóta Karácsony mindössze háromszor állt a teljes sajtó elé: a Lánchíd lezárásakor, a Blaha Lujza tér felújításának elkezdésekor és a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatosan, ahol kikötötték, hogy más témában nem lehet kérdezni őt.

Borítókép: Karácsony Gergely a 3-as metróvonal felújított déli, a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti szakaszán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában