Járvány

2020.04.28. 15:46

Adóhatóság vizsgálódik a járványt kirobbantó dél-koreai keresztény felekezetnél

Feltehetően azt akarják kideríteni, hogy alapítója, Li Man Hi kijátszotta-e az adótörvényeket vagy működtetett-e törvénytelenül szektakasszát.

Vizsgálatot indított kedden a dél-koreai adóhatóság annál a keresztény felekezetnél, amelyet a koronavírus-járvány gyors elterjedéséért okolnak az országban – közölte a Yonhap hírügynökséggel egy névtelenül nyilatkozó forrás.

A Sincsondzsi gyülekezett becslések szerint 200 ezernél több hívet számlál. Általános az országban az a vélekedés, hogy miatta súlyosbodott a járványhelyzet az országban.

A Yonhapot tájékoztató forrás szerint az adóhatóságok szerte az országban vizsgálják a felekezet adópapírjait. Feltehetően azt akarják kideríteni, hogy alapítója, Li Man Hi kijátszotta-e az adótörvényeket vagy működtetett-e törvénytelenül szektakasszát. Az adóhatóságnál nem kommentálták a Yonhap információit.

Dél-Koreában számottevően csökkenni kezdett az új fertőzéses esetek száma március második hetétől, miután a hatóságok széleskörű tesztelésnek vetették alá a Sincsondzsi követőit.

A hatóságok mintegy 5200 fertőzéses esetet hoznak összefüggésbe a keresztény felekezettel, amely mintegy fele az összes azonosított (10 750) fertőzöttnek.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint Dél-Koreában 244-en haltak bele a koronavírus okozta Covid-19-betegségbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában