Hazaárulás címén 

2019.12.17. 11:20

Halálra ítélték a volt pakisztáni elnököt

A pakisztáni hadsereg egykori főparancsnokát azzal vádolták, hogy hazaárulást követett el, amikor 2007-ben a rendkívüli állapotra hivatkozva felfüggesztette az ország alkotmányát, és bebörtönözte a legfelsőbb bíróság azon tagjait, akik nem voltak hajlandók elfogadni a döntését.

Fotós: B. K. Bangas

Halálra ítélték kedden Pakisztánban Pervez Musarraf volt elnököt hazaárulás és az alkotmány megsértése vádjával – jelentették be kormányzati tisztségviselők.

A három bíróból álló különbíróság Musarraf távollétében, kétharmados többséggel hozta meg ítéletét.

A Dubajban élő, most 76 éves Musarraf visszautasította és politikailag motiváltnak nevezte az ellene felhozott vádakat. A volt elnök a keddi ítélet ellen fellebbezést nyújthat be.

Musarraf 2008-ban mondott le, miután az őt támogató párt gyengén szerepelt a parlamenti választásokon. Azóta többnyire külföldön tartózkodik, legutóbb 2016-ban hagyta el Pakisztánt, hogy gyógykezelésen vegyen részt Dubajban. A hatóságok akkor szökevénynek nyilvánították, mert annak ellenére távozott az országból, hogy hazaárulás címén 2013 óta büntetőeljárás folyt ellene.

Pervez Musarraf a hadsereg vezetőjeként 1999-ben vértelen puccsal döntötte meg az akkor kormányfőként szolgáló Navaz Sarif hatalmát, és elnökként 2008-ig irányította Pakisztánt. A volt tábornok 2013 márciusában többéves önkéntes külföldi száműzetése után azzal a szándékkal tért vissza Pakisztánba, hogy jelöltként részt vegyen a parlamenti választásokon, nem sokkal hazaérkezése után azonban házi őrizetbe helyezték.

Borítókép: A 2013. április 15-i képen Pervez Musarraf volt pakisztáni elnök támogatóihoz beszél Iszlámábádban

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában