szalmonellafertőzés

2019.09.26. 11:51

Elhagyhatta a kórházat a megbetegedett gyerekek háromnegyede

A héten több mint ötvenen térhettek otthonukba és nem nőtt az új betegek száma sem: hétfőn hat, kedden négy, szerdán két új beteget vettek fel.

A szalmonellás betegek háromnegyede már elhagyhatta a Debreceni Egyetem gyermekklinikáját és a Kenézy Gyula egyetemi kórházat – közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtófőnöke csütörtökön.

M. Tóth Ildikó tájékoztatása szerint a szalmonella baktérium okozta tünetek miatt az elmúlt héten több mint 80 beteg érkezett a klinikára és az egyetemi kórház infektológiájára.

A kórházi ellátás alatt állók közül senki sincs súlyos, illetve életveszélyes állapotban – tette hozzá.

Korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul. A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben.

Bujdosó Tibor iskolaigazgató korábban jelezte a sajtónak, hogy az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában