kasmíri konfliktus

2019.02.28. 08:10

Szakértő: nem lehet kizárni az atomfegyverek használatát sem

A két országnak 1971 óta nem volt olyan súlyos konfliktusa, mint a mostani,

Nem valószínű, de nem is lehet kizárni annak esélyét, hogy India és Pakisztán atomfegyvert vet be egymás ellen – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

A szakértő elmondta a két országnak 1971 óta nem volt olyan súlyos konfliktusa, mint a mostani, amikor a pakisztáni légierő lelőtt két indiai harci repülőgépet szerdán, miután behatolt az ország légterébe.

A szerdai incidens előzménye, hogy a vitatott hovatartozású Kasmír indiai részén február 14-én a Dzsais-e-Mohamed (Mohamed hadserege) nevű iszlamista katonai csoport által elkövetett merénylet megtorlásaként kedden indiai gépek megelőző csapást hajtottak végre Pakisztán területén iszlamista fegyveresek táborai ellen. India a pakisztáni titkosszolgálatot gyanúsítja az iszlamisták támogatásával.

Gyarmati István szerint az bizonyos, hogy a merénylők Pakisztánból érkeztek, de az nem bizonyított, hogy a pakisztáni kormányzatnak köze van támadáshoz.

„Azt gondolom, hogy egyiknek sem áll érdekében, hogy nukleáris konfliktussá eszkalálódjon a helyzet” – fogalmazott a szakértő.

Hozzátette: azt is figyelembe kell venni, hogy Indiában hamarosan választások lesznek. Ugyanakkor elhúzódó konfliktusra kell készülni – mondta a biztonságpolitikai szakértő.

Ezek is érdekelhetik