Kultúra

2016.07.04. 19:54

Kobak tábor a Kormoránnal

A Kormorán együttes művészeitől tanulhattak a gyerekek a Kobak táborban, aminek az elmúlt héten Kunszállás adott otthont.

Vajda Piroska

A tábor célja, hogy a magyar népzenei múlt felé irányítsák a gyerekeket – nyilatkozta lapunknak Szűts István főszervező, az együttes billentyűse. Elmondta, a Kobak név a Kormorán Baráti Körből ered, amit több mint egy évtizede az együttes rajongói alakítottak. A baráti kör tagjai minden évben összejöttek valahol, a felnőttek vitték magukkal a gyerekeiket is, akik persze érdeklődtek a muzsikálás iránt. Így a zenekar tagjai elkezdték tanítgatni a gyerekeket, ebből a kezdeményezésből nőtte ki magát a tábor, amit idén ötödik alkalommal szerveztek meg. Az ország számos pontjáról, de határon túlról is érkeztek fiatalok, ezúttal közel ötvenen tanultak a Kobak táborban, ami szombaton születésnapi Kormorán koncerttel zárult, ahol természetesen a gyerekek is felléptek. Szűts István azt is elmondta, régi jó barátságot ápolnak a Félegyházi Táncszínház tagjaival, akik szintén aktív részesei a tábornak. A Felvidéki Rockszínházzal közös vasárnapi előadásukra készültek, a Szent László király életéről szóló táncjátékot mutatták be.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!