Kultúra

2008.11.14. 08:25

Bábszínházak találkozója Kecskeméten - Ingyenes előadások

Huszonöt bábos produkciót láthat a kíváncsi közönség és a szakma ezekben a napokban Kecskeméten, a honi bábszínházak találkozóján.

Bé.Zs

Ármányos puncs-pancs, Százszorszép Bóbiska és a Suttogó Füzesek. Ez néhány előadás címe azok közül, melyeket a Magyarországi Bábszínházak IX. Találkozója alkalmából ingyenesen láthat a közönség Kecskeméten ezekben a napokban. A tegnap (csütörtökön) kezdődött, öt napos rendezvénysorozat ideje alatt nyitva áll a Ciróka Bábszínház kapuja a hivatásos társulatok mellett természetesen a kíváncsi közönség előtt is.

Négy helyszínen (Ciróka Bábszínház, Kelemen László Kamaraszínház, Technika Háza, Kecskeméti Ifjúsági Otthon) huszonhat színház, huszonöt produkció, négy koncert és egy könyvbemutató színesíti a kultúr-kavalkádot, ahol a kikapcsolódás mellett komoly szakmai eszmecsere is folyik a mai magyar bábjátszás helyzetéről.

A program díszvendége immár sokadik alkalommal dr. Marek Waszkiel, a Bialostocki Teatr Lalek igazgatója. Számos külföldi társulat (Románia, Szlovákia és Szerbia) képviselői is tiszteletüket teszik a rangos eseményen.

A kétévente megrendezett fesztivál idei jelképe egy kifeszített kötélen táncoló kecske, ami a bábszínházak hol magabiztos, hol imbolygó társadalmi helyzetére utal. A szervezők remélik, hogy ezzel a kezdeményezéssel nem csak Kecskemét kulturális hírnevét öregbítik, hanem a bábos szakma is visszanyeri egykori elismertségét, hiszen így válik teljessé a mutatvány.

A programokról bővebb információt kaphatnak a Ciróka Bábszínház 06-76/482-217-es telefonszámán, vagy a www.ciroka.hu internetes címen.

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik