2008.08.17. 16:32
Kenyér, díjak és utcabál a tiszaugi falunapot - Képekkel
A közelgő Szent István-nap hangulatában telt a szombati falunap Tiszaugon. Az egész napos rendezvény keretében áldották meg az új kenyeret és adták át az idei Tiszaugért-kitüntetéseket is.
Az istentisztelet végén a két pap megáldotta, illetve megszentelte az új kenyeret, majd a közel nyolcvanéves színművész köszöntötte az egybegyűlteket.
Nagy örömmel jöttem Tiszaugra, mivel magam is erről a környékről származom. Kunszentmártoni születésű vagyok. S bár rég jártam errefelé, a mai napig büszke vagyok szülővárosomra, és erre a vidékre – kezdte beszédét a Nemzet Színésze.
Szent István és augusztus 20. jelentőségéről szólva a népszerű színművész a következőket mondta: A magyarság hosszú bolyongások, kalandozások után, a nagy király idejében szerveződött nemzetté, és alakította meg itt, a Kárpát-medencében, európai igénnyel, saját, önálló államát. Ez a történelmi tett, világít azóta is megannyi történésen át, megkérdőjelezhetetlenül a Szent István-i életműből. De talán nem is az volt a legnagyobb tette, hogy megalapította a magyar királyságot, s hogy ezzel Európához csatolt minket. Az ő nagy igazsága abban rejlik, hogy szuverén módon határozta meg az ország helyét, az akkori világban. Nem tett hűséget az akkori német-római császárnak, és nem lett alárendeltje Szilveszter pápának sem. Olyan bölcsesség áll ezeknek a döntéseknek a hátterében, melyek még ma is példaértékkel szolgálnak jelenünk politikusai számára – hangsúlyozta Szabó Gyula.
– Gyűjtsenek erőt, és még sokáig éltessék ezt a kis falut! Összefogva őrizzék meg a jövő nemzedéknek. Önöknek 933 éves múltjuk van, de csak együtt tehetnek azért, hogy jövőjük is legyen! – figyelmeztette a jelenlévőket az idős színész, aki köszöntője végén Szent Pál apostolnak a korinthosziakhoz írott első levelét idézte: a szeretet himnuszát.
A templomi ünnepség végén Sinka Márton Ferenc polgármester átadta az idei Tiszaugért-díjat, melyre Kocsisné Lévai Katalin alpolgármestert találta legméltóbbnak a képviselő-testület. Az ünnepségen két nyugdíjba vonuló pedagógust is kitüntettek. Sinka Ferencnének és Szeginé Szakáll Máriának Olajos István iskolaigazgató adta át az emlékérmeket.
A református templom bejáratánál mindenkit frissen sült cipóval ajándékoztak meg.
A falunapi rendezvény a sportpályán néptánctalálkozóval, játékos vetélkedőkkel, lovas- és íjászbemutatóval folytatódott. Az esti operettgála és a tombolasorsolás után meggyújtották a hatalmas máglyát. Az egész napos programsorozatot tűzijáték, diszkó és utcabál zárta.