Közélet

2016.05.23. 12:51

Mestermunkákkal pályázhatnak a vállalkozók

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idén is meghirdette a „Mestermunka” című pályázatát, melyre a vállalkozók, cégek jelentkezhetnek termékeik, szolgáltatásaik bemutatásával.

Tapodi Kálmán

A pályázóknak rövid leírást és a pályaműről készült fotókat is csatolniuk kell a felhívásra jelentkezőknek.

Az iparkamara kalocsai kirendeltségére (6300 Kalocsa Szent István u. 39.) is eljuttathatók a pályázatok, amiknek május 25-ig kell beérkezniük.
A termékek, szolgáltatások közül szakértő zsűri választja ki a legigényesebben megvalósított, leginnovatívabb pályaműveket, melyek elismerésben részesülnek és megkapják a „Mestermunka” elismerő díjat és oklevelet.

Pályamű lehet - többek között - egy családi ház önálló kivitelezése, egy kézműipari termék elkészítése, fodrász által elkészített frizura, egy cég által önállóan megvalósított és legyártott ipari késztermék és minden olyan termék, szolgáltatás, ami érdemes lehet a díjra.

 

Ezek is érdekelhetik