Amíg nevelnek, nem válthatók robotokra

Önmagával és diákjaival szemben is maximalista Krettné Bagi Márta magyartanár. Ugyanakkor odafigyel a gyerekek lelkivilágára, és személyiségük fejlődésére. Teszi mindezt a Kecskeméti Református Gimnáziumban, ahol magyar irodalmat és nyelvtant tanít, valamint fejlesztő órákat tart. 

– Eredetileg magyar-orosz szakos tanár, később angol nyelvtanári diplomát is szerzett. Mindezek mellett miért tartotta fontosnak, hogy fejlesztőpedagógus legyen? – kérdeztük Mártát.
– Úgy éreztem, hogy eszköztelen vagyok azokkal a gyerekekkel, akik „máshogy” működnek. Eredetileg egy rövidebb tanfolyamban gondolkodtam, én lepődtem meg a legjobban, amikor végül egy kétéves képzésbe csöppentem. Az ELTE-n elvégeztem egy fejlesztőpedagógus képzést, majd pedagógus-szakvizsgát is tettem.

– Hasznát veszi a mindennapokban?
– Ez nem kérdés. Korábban a tehetséggondozás felé orientálódtam, most helyreállt az egyensúly, mivel azokkal is tudok foglalkozni, akik valamilyen tanulási nehézséggel küzdenek. Ők nehezen élik meg, hogy bizonyos területen rosszabbul teljesítenek. Azt, hogy még fejlesztő órára is kell járniuk, kész csapásként élik meg. Eleinte. Aztán megbékélnek a helyzettel, és elkezdik élvezni, hogy ezeken az órákon nincs tananyag, nincs felelés, helyette sokat beszélgetünk, játszunk. Volt olyan diák, aki a tanév végén levélben írta meg, hogy milyen átalakulásokon ment keresztül, és megköszönte a fejlesztő órán szerzett élményit, tapasztalatait. Egy hónapig be se járt az óráimra, majd miután bekapcsolódott a csoportba, lassan rájött, hogy szüksége van rá. Úgy fogalmazott, hogy ez iskola „legszuverénebb” közössége, ahol jó hangulatban tudhat meg fontos információkat, és végül privilégiumként élte meg, hogy ide tartozhatott.

[caption id="" align="alignright" width="300"] A mai fiatalok nehezen lelkesednek, meg kell őket győzni, hogy érdemes pluszban dolgozni
[/caption]

– Negyedik éve működteti az online Grefiti – Refi diákújságot.
– A papíralapú diákújságokkal ellentétben ez nem fulladt ki, folyamatosan elérhető az interneten, van fotógalériánk, visszakereshetőek a cikkek. A „Velünk történt” rovat frissül leggyakrabban, az összes többi random módon. Az egyetlen célkitűzés, hogy a gyerekek írjanak, és élvezzék ezt a fajta önkifejezést. Azt mi is tapasztaljuk, hogy a mai fiatalok alig olvasnak. Áthidaló megoldásként csatoltunk egy közösségi oldalt is az újsághoz, ahol folyamatosan jelentkezünk friss hírekkel és fotókkal. Ennek van látogatottsága, olvassák diákok, tanárok, még szülők is. Hogy kik írják a Grefitit? Ha csak meghirdetem, nincs jelentkező. Ha személyesen megszólítok valakit, hogy ott lenne a helye a szerkesztőségben, akkor kitüntetésnek veszi a lehetőséget. Az indulóstáb tagjai már elballagtak a gimnáziumból, de van utánpótlás. A korábbi „újságírók” is sokat profitáltak a közös munkánkból. A legtöbben emelt szintű magyar érettségit tettek, ahol esszét is írtak. Az erre való felkészülésre is alkalmas terep a Grefiti.

– Sikeresen csatlakoztak az Öltözz pirosba! kezdeményezéshez.
– Az ötletet egy diák vetette fel, nekem annyi volt a dolgom, hogy támogassam. Idén volt a harmadik Piros napunk, ami egy Bálint-napi jótékonysági rendezvény, ahol gyűjtést tartunk a Pécsi Dóri Ház ápoltjai számára. Közösen kitaláltuk, hogy egyben legyen egészség nap is, amikor az egészség megőrzésével kapcsolatos előadásokat hallhatnak a diákok. Van rá igény, az érdeklődők megtöltik a dísztermet.

– Valahogy így lesz a tanítványból alkotótárs?
– Igen. Erről szól a tehetséggondozás. A tanórákon keretek közé vagyunk szorítva, míg a fakultatív órákon nincs központilag előírt tananyag, és tanárként nagyobb szabadságom van abban, hogy mivel foglalkozzunk. Az újságírás és a versenyekre való felkészülés is remek alkalom a közös munkára, együttalkotásra. A mai fiatalok nehezen lelkesednek. Meg kell győzni, hogy képes az adott dologra, el tudja érni a kitűzött célt. Ekkor ő is elkezd bízni saját magában, és látja értelmét annak, hogy a kötelező feladatokon túl felvállaljon valami plusz munkát, tanulni valót. Mindehhez az is fontos, hogy emberi kapcsolatban legyünk egymással. A tanárság nem abból áll, hogy elmondom a tananyagot, majd számon kérem. Ezt ma már számítógépek is elvégezhetik. Amíg nevelünk (is), addig nem vagyunk robotokra válthatók. Nem beszélve arról, hogy a gyerekeknek is igényük van a nevelésre, az odafigyelésre.