Közélet

2010.02.15. 15:39

„A nyomor nap mint nap ott ül a küszöbön”

– Kicsim, tegnap már kértelek rá, hogy hozd be a legutóbbi villanyszámlátokat, kifizeti a Vöröskereszt. Megint elfelejtetted?! – Tanár néni, én nem tudom behozni a villanyszámlánkat, mert nálunk nincs villany.

Szűcs Brigitta Z.

Nincs az a jól szőtt szociális háló, melyen ne esne át és zuhanna alá a 12 éves kora óta megállás nélkül gályázó, ma már kérges kezű nagyi és a most még csak 12 éves, a nélkülözés szót túl jól ismerő, de azért optimista kisfiú. Ha Móricz még élne, róluk biztosan regényt írna.

A Tázlárhoz tartozó Felsőtelepen túl, a bekötőúttól már meglehetősen távol, szikrázó napsütésben térdig gázolunk a frissen leesett hóban. A két kilométernyi séta, túraútvonalnak sem lenne utolsó. Az út gyönyörű erdők között halad, néha a távolban látunk egy sietős nyulat, kicsit messzebb őzek ugrándoznak vidáman a szántón, mi meg rendületlenül trappolunk hárman: Zsuzsika, a tanár néni, Krisztián és én.

– Ott egy ölyv! – kiált fel a 12 éves fiú. Mindene az erdő. A csillogó szemű, szerényen mosolygó kamaszfiú az iskolában is folyton arról beszél, hogy milyen csodálatos a táj ott, ahol él. Hogy az erdő titokzatos, ismerősei a fészkelő madarak, a csörtető vaddisznók. A hosszú, iskolába vezető dűlőút neki érdekes, tele van gyönyörűséggel. Sosem panaszkodik, hogy milyen sokat kell gyalogolnia. Ahogyan eddig arról sem mesélt soha, hogy igen szerény körülmények között, máról holnapra élnek kettecskén a nagymamával. A ház körül felröppen néhány galamb. „ Madarak jönnek, madarak mennek.”[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A hosszú, iskolába vezető dűlőút Krisztiánnak érdekes, tele van gyönyörűséggel.
[/caption]

Az anyu orvoshoz indult, de sose jött vissza

A kisfiú édesanyja orvoshoz ment. Úgy 10 éve. Azóta se jött haza. Édesapja ritkán, de azért benéz hozzájuk. Édesanyjának 4 gyermeke született mióta elment, édesapjáéknál két féltestvére van Krisztiánnak. Ahogyan apját, úgy őket is ritkán látja. Krisztián a mamával, Lajos Károlyné Macával él, aki mindent megtesz, hogy kisunokája semmiben se szenvedjen hiányt. Csekély nyugdíját, azt a közel 30 ezer forintot a kisfiú ellátására, ruhákra és ételre költi. Krisztián pedig épp olyan, mint a többiek, a mama erre nagyon ügyel. Kezeit az arcához emelve mondja: belehalna ha a fiút kiközösítenék csak azért, mert toprongyos vagy nem tudja befizetni az osztálypénzt.

Az udvaron lábasjószághad szaladgál, a Krisztián építette ólakban kecske és tegnap éjjel született kismalacok laknak. Mellette egy kis kalitkában posta- és pávagalambok burukkolnak, kacagnak. Bundás, a megvesztegethetetlen kuvasz örömköröket nyom a fa körül, amikor meglátja kis pajtását.
– Minden öröme az állatokban van. Alig tudom esténként berángatni. Eteti őket, beszél nekik, játszik velük. Állattenyésztő lesz szerintem – festi a jövőt a mama. A tanár néni meg fennhangon hozzáteszi, lehet ő még állatorvos is vagy erdész. Ki tudja mit hoz a jövő.

Boldog élet néhány négyzetméteren

A tanya tornácán nagymosásról árulkodik a kiteregetett lepedő meg a takaró. A szobába lépve néhány négyzetméteren hol konyhában, hol hálószobában, hol kazánházban, néha meg fürdőben találjuk magunkat. Kis ösvényeken lehet eljutni az ágytól a kályháig, de igazából el se kell indulni, egy kis nyújtozkodással szinte minden elérhető.

A bejárati ajtót az ágyra nyitom, balról régi gáztűzhely és zoknikkal feldíszített fregoli köszön. Ha kettőnél többet lépünk előre akkor már a konyhaasztalon állunk, hát nem lépünk annyit. Leülünk inkább.
A székre keveredve, nagy levegőt véve tekintünk körbe. Maca bátorít: nézzenek csak szét kedveskéim, nem zavar, egyébként sem szégyelljük mi ezt, csak kellemetlen!

Sokan feladnák, ha így kellene élniük

És az első néhány percben tényleg meredten bámulunk magunk elé a színes virágokkal díszített viaszkosvászon terítőre, meg az asztal mögötti „botanikus kertre”, és csak azért jár a szánk, hogy addig se gondolkodjunk azon, hogy vajon hányan tudnának még így élni. Sokan feladnák. A fülembe cseng Presser és Adamis dala: „Valaki mondja meg, milyen az élet/ Valaki mondja meg, miért ilyen...”

– Nem vagyok én irigy azokra, akik 10 ezreket fizetnek előttem a boltban, amikor én hetente egyszer, csak kenyérért megyek be. Hogy is szokták ezt mondani a fiatalok: ezt dobta a gép, vagy mi... Hogy segélyt kellene kérni?! No én akkor inkább világgá megyek. Sosem álltam sorba kunyerálni. Ha az Isten megsegít, akkor a jövőben sem fogok![caption id="" align="aligncenter" width="334"] Krisztián a mamával él, aki mindent megtesz, hogy kisunokája ne szenvedjen hiányt
[/caption]

– Kettecskén élünk itt. Nem jól, de nem boldogtalanul – meséli a nagymama. 12 éves korom óta dolgozom. Manapság a nyugdíjamból próbálunk kijönni, meg eljárok napszámba. Nyáron szőlőbe, földekre, télen disznóvágásokon segítek. A sok munka miatt azonban egy ideje gond van a gerincemmel, arra kénytelen vagyok költeni. Azon kívül azonban nem veszek semmit. Nem tudom megmondani hány éve nem vettem magamnak ruhát. Arra viszont nagyon ügyelek, hogy a kis lelkemnek mindene meglegyen. Szerencsére nem nyafog folyton, hogy ez kell, az kell. De a rúd így is ránk jár.

Üdvözlőlapot írt a tolvajoknak

– Az elmúlt másfél évben kétszer fosztották ki a tanyát, sok értéket nem találtak. Legutóbb azonban minden élelmünket elvitték. Előtte vágtunk disznót. Nekem nincs pénzem arra, hogy henteshez menjek, amit mi felnevelünk, azt esszük. Írtam egy „üdvözlőlapot” a tolvajoknak, itt van a tornácon és nagyon komolyan gondolom, hogy a torkának esek, ha még egyszer idejön az a semmirekellő, aki olyan embert lop meg, aki már lejjebb aligha csúszhatna. 
„Valaki mondja meg, miért lesz gonosszá/ Valaki mondja meg, miért nem”.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Nincs villany, pedig télen különösen elkelne
[/caption]

Macáéknál a legnagyobb gondot a villany hiánya jelenti. Van egy kicsi akkumulátoruk, de csak nagyritkán merik bekapcsolni az icipici tévéjüket, mert hamar lemeríti az aksit, azt meg nagyon messzire kell vinni ahhoz, hogy újratöltsék. Pedig, főleg így télen, nagyon kellene a világítás. Most már egyre később sötétedik, de karácsony előtt már négykor koromfekete itt kint minden. Krisztián pedig kénytelen gyertyafénynél tanulni a leckét.

A nagy magyar valóság

A nyomor nap mint nap ott ül a küszöbön, néha kézenfogja a pesszimizmust és berángatja a szoba-konyhába. Olyankor a legnehezebb. Nincs más, csak a túlzsúfolt, sötét szoba. A gyertya lángja hol magabiztos, határozott kört rajzol a plafonra, hol pislákolva elnézést kér, és épp csak annyi fényt ad, hogy ne kelljen tapogatózni. Szakszóval mélyszegénység. Maca szerint csak nagy magyar valóság. Azt mondja a boldogságukhoz nem kellene sok. Ha csak egy kicsivel több pénzből gazdálkodhatna, futná a gyereknek érdekes könyvekre, egy kicsivel több csokoládéra, világításra az olvasáshoz, mert biztos benne, hogy bár nagyon szeretik egymást, de a gyerek nem vak, jól látja, mi az, amit a kortársai hiszti nélkül megkapnak, és mi az, amit ő látszólag sosem tudhat magáénak.

Öröklödik, mint valami kórós nyavalya

A mélyszegénység többdimenziós jelenség, amely megmutatkozik többek között a nagyon alacsony képzettségben és foglalkoztatottságban, az ebből következő súlyos megélhetési zavarokban, kihat az elemi lakhatási, táplálkozási körülményekre, az érintettek egészségi állapotára, stigmatizál és kirekesztéshez vezet. Mindez együtt szükségszerűen eredményezi az újratermelődés, a generációkra történő átörökítés magas valószínűségét.

Lehet-e szegény, akit szeretnek?

Krisztián még csak 12, de már tudja: kemény az élet. Mégis öröm látni, hallani, hogy micsoda gazdagság rejtőzik lelkében. Exupéry jut eszembe, mert itt tényleg minden, ami lényeges, a szemnek láthatatlan. Kérdésemre, hogy mi teszi boldoggá, Krisztián azt mondja az, ha a mamával lehet. Őt mindenkinél jobban szereti. – Meg persze az állatainkat is nagyon szeretem.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Talán állatorvos lesz Krisztián?
[/caption]

– Attól vagyok boldog, ha hempereghetek egyet a Bundással, meg ha kapok valakitől egy újabb galambot. Egyszer talán majd beköltözünk a faluba. Vagyis inkább a falu szélére, hogy az állatokat is magunkkal vihessük. De ez messze van, majd talán, ha én is keresek egy kis pénz. A mamáéból most nem tudunk házat venni.

A szegénység megöli a kreativitást is

Farkas Éva pszichológust arról kérdeztük a szegénység milyen hatást gyakorol egy gyerekek lelkére, illetve milyen felnőtt lesz, lehet a nélkülöző kicsikből. – A szegénység önmagában még nem kiszolgáltatott helyzet, akkor válik azzá, ha ínséggel párosul, például éhezéssel. Tetézi ezt, ha a gyerek egyke, úgy jobban sérül mintha testvérei lennének, mert nincs kivel összekapaszkodnia. Sivár élet és lelkivilág alakul így ki, hiszen biztonság és élmények nélkül nő fel a kicsi. Az intézményes – óvodai, iskolai – szocializáció során élesedik ki igazán ez a helyzet, ott erősödnek fel a hátrányok, a társas szocializáció terén inkább, mint a tárgyi szinten. Ha hálás is a gyermek, hogy megsegítik, ha kap valamit, de társaihoz mér, és szégyen fogja el.

Az élményhiány, az információhiány, a testi-lelki vitaminhiány sivárrá tesz, gyakran ilyenkor alakul ki a tanult tehetetlenség, a gyerek azt tanulja meg, hogy semmin nem lehet változtatni, nincs jobb (ami nem igaz!) és később sem elfogadással, hanem passzív beletörődéssel reagál egy veszteségre. Elsorvad a kreativitás. A hátrányos helyzet nem segíti a képességek kibontakoztatását, a tapasztalat hiánya megnehezíti az életet. Mind a biztonságot, mind a lelki-szellemi táplálékot tekintve, így az árvaság fájó tapasztalatát is, ha meg nem is szünteti azért jó, ha van egy szerető nevelő, aki kompenzálja – mondta a pszichológus.

– Azt el se meséled, hogy mennyire szeretsz focizni, és hogy hány érmet nyertél már? – néz a kisfiúra elkerekedett szemmel a nagymama, mire Krisztián az ágyuk feletti falvédő fölé mutat, ahol a nagyi által barkácsolt keretben ki vannak rakva az osztályfőnöki és igazgatói dicséretek, mellette pedig tökéletes rendben sorakoznak az dzsúdóversenyen és futballkupán nyert érmek. Az erdőből összegyűjtött tűzifa hangosan ropog a kályhában mellettünk és magunkban azt hiszem mind azt kérjük: „Valaki mondja meg, miért szép az élet/ Valaki mondja meg, miért nem”.

Aki segíteni szeretne a kis családnak, hívja a 30/449-46-35-ös telefonszámot vagy írjon a [email protected] email címre!

Aki pedig anyagilag támogatná Krisztiánt és nagymamáját, az kapcsolatfelvétel nélkül is megteheti.

Számlaszám:

Lajos Károlyné

Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet

52700048-20038262-01500018

– Tanár néni, én nem tudom behozni a villanyszámlánkat, mert nálunk nincs villany. Szűcs Brigitta Z. A szegénység megöli a kreativitást is Farkas Éva pszichológust arról kérdeztük a szegénység milyen hatást gyakorol egy gyerekek lelkére, illetve milyen felnőtt lesz, lehet a nélkülöző kicsikből. – A szegénység önmagában még nem kiszolgáltatott helyzet, akkor válik azzá, ha ínséggel párosul, például éhezéssel. Tetézi ezt, ha a gyerek egyke, úgy jobban sérül mintha testvérei lennének, mert nincs kivel összekapaszkodnia. Sivár élet és lelkivilág alakul így ki, hiszen biztonság és élmények nélkül nő fel a kicsi. Az intézményes – óvodai, iskolai – szocializáció során élesedik ki igazán ez a helyzet, ott erősödnek fel a hátrányok, a társas szocializáció terén inkább, mint a tárgyi szinten. Ha hálás is a gyermek, hogy megsegítik, ha kap valamit, de társaihoz mér, és szégyen fogja el.

Az élményhiány, az információhiány, a testi-lelki vitaminhiány sivárrá tesz, gyakran ilyenkor alakul ki a tanult tehetetlenség, a gyerek azt tanulja meg, hogy semmin nem lehet változtatni, nincs jobb (ami nem igaz!) és később sem elfogadással, hanem passzív beletörődéssel reagál egy veszteségre. Elsorvad a kreativitás. A hátrányos helyzet nem segíti a képességek kibontakoztatását, a tapasztalat hiánya megnehezíti az életet. Mind a biztonságot, mind a lelki-szellemi táplálékot tekintve, így az árvaság fájó tapasztalatát is, ha meg nem is szünteti azért jó, ha van egy szerető nevelő, aki kompenzálja – mondta a pszichológus. Öröklödik, mint valami kórós nyavalya A mélyszegénység többdimenziós jelenség, amely megmutatkozik többek között a nagyon alacsony képzettségben és foglalkoztatottságban, az ebből következő súlyos megélhetési zavarokban, kihat az elemi lakhatási, táplálkozási körülményekre, az érintettek egészségi állapotára, stigmatizál és kirekesztéshez vezet. Mindez együtt szükségszerűen eredményezi az újratermelődés, a generációkra történő átörökítés magas valószínűségét. Aki segíteni szeretne a kis családnak, hívja a 30/449-46-35-ös telefonszámot vagy írjon a [email protected] email címre!

Aki pedig anyagilag támogatná Krisztiánt és nagymamáját, az kapcsolatfelvétel nélkül is megteheti.

Számlaszám:

Lajos Károlyné

Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet

52700048-20038262-01500018 A hosszú, iskolába vezető dűlőút Krisztiánnak érdekes, tele van gyönyörűséggel. Krisztián a mamával él, aki mindent megtesz, hogy kisunokája ne szenvedjen hiányt Talán állatorvos lesz Krisztián? Nincs villany, pedig télen különösen elkelne -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!