Közélet

2008.11.07. 14:12

Ünneplő polgárőrök Kecskeméten

Szakmai konferenciával egybekötött rendezvényen ünnepeltek csütörtök délután a Kecskeméti Polgárőr Egyesületek.

Magyarvári Annamária

A  városháza dísztermében hatodik alkalommal megtartott, hagyományosnak számító éves értékelő gyűlést Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere nyitotta meg. A polgármester köszöntőjét szakmai előadások, majd hozzászólások követték. Végül az éves munka elismeréseként a kiemelkedő teljesítményt nyújtó polgárőröknek okleveleket és dísztőröket adtak át.

MÉLTATÁSOK:

DÍSZTŐR

Kecskeméti Polgárőr Egyesület:
Dengi János – a Kecskeméti Polgárőr Egyesület alapító tagja, 16 éve az Egyesület titkára. Több ezer órát teljesített polgárőrként, a mai napig mindenkor lehet rá számítani. Tisztessége, becsületessége példaértékű.

Ménteleki Polgárőrség Egyesület:
Rádi József - Az Egyesület alapító tagja, aki a munkája mellett kiválóan látja el az egyesületben vállalt feladatait. Egy jól összeszokott csapatott kapott, és kitartó munkájának köszönhetően, továbbra is minden hozzátartozó tag lelkiismeretes munkát végez. Munkája pontos, megbízható, az egyesület és a település életében is példaértékű.

Polgárőr Egyesület Kecskemét-Vacsiköz:
Nagy István – 2000. óta tagja az Egyesületnek. Alelnökként munkája során a járőr-tevékenységen kívül jelentős tevékenységet fejt ki a polgárőr-gépkocsi tárolása, üzemeltetési nyilvántartása és karbantartása területén. A járőrszolgálattal kapcsolatos szervezőmunka feladatit is magára vállalja. Az Egyesületben teljesített szolgálatai során mindig lelkiismeretesen, a lakosság legnagyobb megelégedettségére végzi tevékenységét a bűnmegelőzés és a bűnözői magatartás felszámolása során. Példamutató polgárőr-tevékenysége, emberi tartása, ifjúság-nevelő munkája révén  érdemessé vált a Dísztőr kitüntetés elnyerésére.


OKLEVELEK

Kecskeméti Polgárőrség Egyesület:
Lovas Zoltán – Elnökségi tag, akire mindig lehet számítani. Szolgálati feladatait példamutatóan végzi, a társszervekkel való együttműködése példás. Ő az egyik legtöbb óraszámot teljesítő tagja az Egyesületnek.

Bekő József – Az Egyesület egyetlen olyan tagja, aki évek óta rendszeres anyagi támogatással segíti a testület működését ezzel nagymértékben hozzájárul annak hatékony munkájához. Hatósági tanúként is lehet rá számítani.

Vágó Gyula – Az Egyesület egyik legtöbb szolgálati órát teljesítő tagja. Igény esetén, szinte mindig bevethető szolgálatra. Társszervekkel is gyakran teljesít szolgálatot.

Márton Albertné – A Katonatelepi csoport tagjaként a városi feladatokban is a legtöbb szolgálati órát teljesítő kolléga, aki nagyon sokat tesz az idősekért. Évek óta a legaktívabb hölgy tagja az Egyesületnek.


Kecskemét Erzsébetvárosi Polgárőrség és Ifjúságvédelmi Közhasznú Egyesület:
Orbán József – Az Egyesület alapító tagja, a legtöbb óraszámot teljesítette. Kifogástalan magaviseletről tanúskodik, példás, fegyelmezett polgárőri munkát végez évek óta. Eredményesen vesz részt a bűncselekmények felderítésében, valamint a bűnmegelőzésben, mint például nagy mennyiségű illegális szemétlerakás, színesfémlopás megakadályozása. Életvitele is példamutató és rendezett.
 
Szabó László és Trifont Pál - Alapító tagok, és a legtöbb óraszámot teljesítő polgárőrök, akik kifogástalan magaviselettel, példás, fegyelmezett polgárőri munkájukkal erősítik az Egyesületet már több éve.

Szeleifalu- Kiskecskemét Polgárőr Egyesület:

Horvát Tiborné – Részt vett az egyesület alapításában, és több, mint 5 éve kifogástalan magaviselettel és fegyelmezetten végzi polgárőri munkáját. Rendszeresen részt vesz rendezvények biztosításában, és a járőrszolgálatokban.

Bognár József
– Az Egyesületnek több mint öt éve tagja, fegyelmezettségével, és példaértékű magatartásával erősíti az egyesületi közösséget. A járőrszolgálatokban, megfigyelésekben és rendezvények biztosításában mindig lehet rá számítani.

Méntelek Polgárőrség Egyesület:

Vörösmarthi Zoltán - Alapító tag. Az Egyesület megalakulása óta segíti a méntelekiek munkáját. Szolgálatait pontosan és becsületesen ellátja mind amellett, hogy igen elfoglalt a magánéletben. Véleménye mértékadó mind korosztály számára.

Polgárőr Egyesület Kecskemét-Vacsiköz:

Lénárt József – Az Egyesületnek 2002. óta tagja. Polgárőri szolgálatai során mindig lelkiismeretesen, a lakosság legnagyobb megelégedettségére végzi tevékenységét a bűnmegelőzés és a bűnözői magatartás felszámolása során. Példamutató polgárőr-tevékenysége, emberi tartása, ifjúság-nevelő munkája, melyek érdemessé teszik az oklevél elnyerésére.

T. Nagy Sándorné– 2002. óta egyesületi tag. A járőrszolgálati tevékenységeken túl magára vállalja az Egyesület működésével kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátását is. Feladatait mindig lelkiismeretesen, a lakosság megelégedettségére végzi. Példamutató polgárőr-tevékenysége, emberi tartása, ifjúság-nevelő munkája, melyek érdemessé teszik az oklevél elnyerésére.

Hetényvezér Polgárőr Egyesület:

Garzó Imre és Molnár László– Az Egyesület megbecsült tagjai, akik hosszú évek óta tevékenyen kiveszik részüket a polgárőrség munkájából. Ügyes, segítőkész munkatársak, minden rendezvény biztosításában részt vesznek, szolgálatkészek, megbízhatóak, figyelmesek. Fontos feladatuknak érzik Hetényegyháza és külterülete biztonságának javítását és a bűnmegelőzést.

Hírös Polgáőr Egyesület:

Fokti Istvánné – Az Egyesület gazdasági felelőse, aki a szervezet megalakulása óta  intézi a pénzügyeket. Megbízható, pontos munkát végez.

Börönte Gábor
– Megbízható, pontos munkájával, melyre minden esetben lehet számítani, a alakosság bizalmát is elnyerte. A polgárőrség eszmeiségét környezetében ismertté és elismertté tette.

Katonatelepi Polgárőr Egyesület:

Sáfár Mihály – Aktívan részt vesz a járőrözésekben, második éve térítésmentesen végzi az Egyesület gépkocsijának műszaki karbantartását.

Ezek is érdekelhetik