Közélet

2007.11.24. 09:56

Már csak néhány nap és eldől ki lesz a direktor a kecskeméti színházban

Cseke Pétert gondolná alkalmasnak a szakmai bizottság arra, hogy színidirektor legyen Kecskeméten. A színházi dolgozók azonban ragaszkodnának Bodolayhoz.

R. J. - T. V

Eddig a papírformának megfelelően zajlik a színházigazgató-választás Kecskeméten.
A véleményezési joggal rendelkező szakmai zsűri, a közalkalmazotti tanács és a színházi szakszervezet képviselői csütörtökön ismertették álláspontjukat a városházán.
Információink szerint előbbi Cseke Péter, a két utóbbi azonban Bodolay Géza pályázatát ítélte a legjobbnak.

Az ügy érdekessége, hogy a szakmai zsűri három tagjából csak ketten nyilvánítottak véleményt: Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház nyár végén megválasztott direktora, és Nagy Viktor rendező. A harmadik tag, Pinczés István rendező külföldön tartózkodik, és véleményét a csütörtöki egyeztetésig nem juttatta el az önkormányzathoz.

Mint Magyar Károlytól, a színházi szakszervezet képviselőjétől megtudtuk, a társulat nem tartott szavazást arról, hogy a hat pályázó közül kit támogatnak. Társulati ülés összehívására ugyanis az igazgatónak van joga, Bodolay Géza azonban jelenleg Krakkóban rendez.
A személyes beszélgetésekből azonban leszűrhető volt, hogy a színházi közalkalmazottak és a szakszervezet tagjai egyértelműen a jelenlegi direktor újraválasztását támogatják. Ezért ezt a véleményt ismertették a csütörtöki egyeztetésen. Amelyen egyébként az önkormányzat részéről dr. Szeberényi Gyula Tamás, a kulturális bizottság elnöke vett részt, Sárközy István oktatásért és kulturáért felelős alpolgármester betegsége miatt távol maradt.

Dr. Metzinger Éva jegyzőt arról kérdeztük, hogy teljes értékűnek tekinthető-e a szakmai zsűri véleménye abban az esetben, ha a három főből csak ketten nyilvánítanak véleményt, illetve ha a társulat véleményét személyes beszélgetésekből szűrik le. Ő elmondta, hogy a pályázati kiírásban a közgyűlés így fogalmazott: a színházigazgatói álláshelyre beérkező pályázatok szakmai véleményezésére az alábbi személyeket kérik fel: Balázs Pétert, Nagy Viktort és Pinczés Istvánt. Utóbbi időközben jelezte, hogy nem tud részt venni, mivel külföldön tartozkodik. Így Pinczés István kiesett, de mivel a kiírásban nem szerepelt konkrétan az, hogy háromtagú bizottságot állítanak fel, ezért két vélemény is elegendő, ennek jogi jelentősége nincs. Ami a társulati véleményt illeti: jogilag szintén elegendő a közalkalmazotti tanács és a színházi dolgozók szakszervezetének véleménye.

Akik a kecskeméti színidirektori állásra pályáztak

Mint ismeretes, az igazgatói posztra összesen hatan pályáztak: Bodolay Géza jelenlegi igazgató, Miklós Tibor rendező, fordító, szövegíró, a zenés színház ismert alakja, Hegedűs Zoltán színész, a kecskeméti társulat tagja, Hídvégi Miklós, Cseke Péter, és Éry-Kovács András rendező.



A direktorválasztás egyébként hétfőn úgynevezett Baráti Beszélgetéssel folytatódik, amelyen a képviselők egyenként hallgatják meg a  pályázókat, és kérdéseket is feltehetnek a pályázatokkal kapcsolatban.

Ezen sem a sajtó, sem a hivatal dolgozói nem vehetnek részt, mivel nem számít hivatalos ülésnek.

Arról, hogy ki lesz a több mint ötszázmillió forintos éves költségvetéssel működő kecskeméti közintézmény igazgatója a következő öt évben, várhatóan a november 29-ei, csütörtöki közgyűlésen döntenek a képviselők.

Ezek is érdekelhetik