2006.11.09. 09:50
Ismerkedő délutánon az újonc polgármesterek
Több mint harminc olyan megyebeli polgármester látogatott el csütörtökön a megyeházára, akit először választottak meg erre a tisztségre. Dr. Metzinger Éva, a közigazgatási hivatal vezetője hívta meg őket, hogy ismerkedjenek egymással és a Bács-Kiskunban működő államigazgatási szervek vezetőivel.
A találkozó Bányai Gábor megyei közgyűlési elnök felszólalásával kezdődött, aki szintén újonc a politikában. A megyegyűlés elnöke a gratuláció után – hangsúlyozva a pártoktól független összefogás szükségességét – együttműködésre kérte a polgármestereket. Úgy látja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Tervben megfogalmazott Regionális Operatív Program (ROP) fejlesztési forrásainak eredményes megpályázására nagyobb esély van akkor, ha sikerül megyei vagy kistérségi szintű közös elképzeléseket találni – a településekre szétaprózott kívánságokkal szemben. Bányai Gábor szerint így a Dél-Alföldre jutó 220 milliárdból 100 milliárd forintot Bács-Kiskun számára lehetne megszerezni.
Az elnök felszólálása után a megyében működő állami hatóságok hivatalvezetői mutatták be szervezetük munkáját az új polgármestereknek.
Ezek is érdekelhetik
