Kék hírek, bulvár

2012.04.16. 16:53

Megfulladt kétéves kislánya, sírva fogadta az ítéletet

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári tanyájuk udvarán, a felállított medencébe fulladt két éves kislánya tavaly. Az ítélethirdetéskor azonban kiderült, hogy az asszony nem tartja magát felelősnek gyermeke haláláért. A náluk dolgozó „udvarost” hibáztatja a tragédia miatt.

Noszlopy N. Miklós

Ma sincs magyarázat arra, hogyan jutott a puhafalú medencébe a két éves kislány tavaly augusztus 8-án, kora este a nyaralóként használt szakmári tanyán. A gyerek ugyanis 87 centiméteres volt, a medence pedig 85. Csak gyanítják, hogy a keringető szivattyúra lépett fel, és onnan zuhant bele a 60 centi mély vízbe. A kislány holttestét a sokkot kapott, sikoltozó édesanyja emelte ki mintegy 15-20 perccel később, a riasztott mentősök pedig már nem tudtak segíteni a gyereken. Utóbb kiderült: az anya a házban sütött palacsintát, és – az ügyészség, valamint most már a bíróság szerint is – néhány percig egyáltalán nem vigyázott a kislányára.

Az asszonyt a tragédiát követően a rendőrségen kihallgatták, elmondta, hogy a náluk dolgozó, „udvaros”, állatápoló R. László őt arról biztosította aznap délután, hogy majd figyel a kislányra. Az udvaros azonban épp ellenkezőleg vallott. Rendőrségi, majd bírósági vallomása szerint délután valóban játszott egy ideig a kislánnyal, majd odaadta a gyereket az anyának azzal, hogy vigyázzon most már ő, mert neki az állatokat kell beterelnie az istállóba, ahol etetni és itatni fog.

A két vallomás ellentmondásában kereste a büntetőügy megoldását a Kecskeméti Törvényszéken dr. Feleky István bíró. Ezért egyebek között bekérette a tanyaudvart és a ház környékét figyelő biztonsági kamerák felvételeit is, amelyek azután egyértelműen az „udvarost” igazolták. Segítségükkel percre pontosan meg tudták határozni az alkalmazott, a kislány és az anya mozgását. Látszott a felvételeken, ahogy a férfi egy idő után odaadta a nőnek a karon ülő kislányt, majd elment az istállóba, ahol végezte a munkáját.

A bíróságon rendkívül lényeges lett volna mindezek miatt, hogy vallomást tegyen az anya. Aki azonban – élve a jog által biztosított lehetőségével - megtagadta a vallomástételt. Így az eljárás során nem intézhetett kérdéseket hozzá Feleky bíró.

– A vádlottnak ez a döntése a számomra arra utalt, hogy nem végezte el azt az önvizsgálatot, amit a társadalom egy ilyen tragédia után joggal elvárna – mondta az ítélethirdetéskor Feleky István. Hozzátette: a büntetési tétel a gondatlanságban elkövetett emberölés miatt 1-5 év. Mivel a középmérték lenne az irányadó, ezért az anya akár 3 évi szabadságvesztést is kaphatott volna, Ehhez képest „mindössze” egy évi fogházbüntetést kapott – felfüggesztve - az enyhítő körülményeket maximálisan értékelő dr. Felekytől. Amikor pedig eljutott a bíró ahhoz a kérdéshez, hogy kíván-e fellebbezni az ítélet ellen az anya, az asszony elsírta magát: – Rábíztam Laci bácsira Nórit, de én senkit nem akarok vádolni…

A nő és az ügyvédje felmentésért fellebbeztek, az ügyészség pedig három nap gondolkodási időt kért. Ezért a Szegedi Ítélőtábla dönt majd másodfokon az ügyben.

Noszlopy N. Miklós -->

Ezek is érdekelhetik