Kék hírek, bulvár

2012.02.13. 18:41

Papírjelvényes rendőr próbált igazoltatni az 54-es úton

Álrendőr állította meg egyik olvasónkat az 54-es számú főúton.

Pásztor Andrea

– Vasárnap délután Bócsa felől tartottam Kecskemétre, amikor leintettek a fischerbócsai kanyarban – számolt be az eseményekről a felsőszentiváni B. R. – Azt láttam, hogy egy Suzuki Ignis áll a kereszteződésben, az egyenruhás épp elenged egy Mitsubishi terepjárót, engem pedig a megszokott karjelzéssel leállít. Udvariasan köszönt, közölte, hogy közúti ellenőrzést tart, és kéri a papírjaimat.
Olvasónk jó állampolgár módjára előkereste az okmányokat, ám amikor ismét a rendőrre pillantott, észrevette, hogy valami nagyon nem stimmel. 

– Először a 25 év körüli, világosbarna, 180 centisre saccolt fiatalember jelvénye szúrt szeme. Látszott rajta, hogy papírból van. Majd észrevettem, hogy a sípzsinórja a kisdobosok egykori madzaga és azt is, hogy a kék ingen virító police felirat szintén papírból van - számolt be a különös esetről az olvasó. – Szerintem te nem vagy igazi rendőr – mondta az álközegnek, majd közölte, hogy hívja a 112-es segélyhívó számot. A „gagyi egyenruhás” rövid időn belül jobbnak látta a visszavonulást. Beült a Suzukiba egy göndör hajú nő mellé és eltűntek a helyszínről.

B. R. a Kiskőrösi Kapitányságon tett bejelentést, ahol azt mondták neki, előfordulhat, hogy egy farsangi buli utózöngéje volt a jelmezes akció, de az sincs kizárva, hogy meg akarta őt bírságolni az álrendőr. Ekkor bűncselekmény miatt folytatnák a nyomozást. Így azonban a Kiskőrös Rendőrkapitányság szabálysértési eljárásban vizsgálja az ügyet – tudtuk meg Nyíkos Tamástól, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.

Hozzáfűzte azt is, hogy az elmúlt években megyénkben nem volt példa arra, hogy valaki rendőr álcában próbáljon az emberek bizalmába férkőzni. – Hálásak vagyunk a bejelentőnek felelősségteljes hozzáállásáért, és mindent megteszünk, hogy megtaláljuk az álrendőrt – mondta a szóvivő. – Kérjük, hogy aki ebben az időben ezen az útvonalon járt és látta ezt a személyt, jelentkezzen a kiskőrösi kapitányságon.  

Pásztor Andrea -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!