Kék hírek, bulvár

2008.04.30. 12:19

Honnan volt Zuschlagnak 50 milliója?

Nem vizsgálhatja az ügyészség, hogy honnan varázsolta elő hirtelenjében Zuschlag János azt az 50 millió forintot, amit múlt csütörtökön „kárenyhítésként” mutatott be az iratismertetés során.

N. N. M. / P. Á.

Az APEH jelenleg az egyetlen olyan szervezet, amely forszírozhatja majd a pénz eredetét – tudta meg nem hivatalos forrásból tudósítónk. Az ügyészség ugyanakkor nem erősítette meg, de nem is cáfolta azt az újságírói felvetést, hogy vélhetően figyelmeztetik is majd a hírtelen előkerült 50 millióról az adóhivatalt.

– Zuschlag János továbbra is elismeri a büntetőjogi felelősségét – mondta dr. Szabó Ferenc Bács-Kiskun Megyei főügyész-helyettes. – A bűncselekmény minősítését pedig nem befolyásolja a visszafizetett összeg, ami tényleges kárnak cirka a kétharmada. Legfeljebb enyhítő körülmény lehet majd a bíróság előtt az 50 milliós átutalás

Az ügyészek jelenleg is vizsgálják, hogy a bemutatott 50 milliós átutalások – a pénzt a Zuschlag-ügy károsultjainak, különböző minisztériumoknak, a Nemzeti Civil Alapprogramnak, a fővárosi önkormányzatnak küldték az elmúlt napokban – rendben megérkeztek-e a címzettekhez. Abban viszont még nincs döntés, hogy támogatják-e Zuschlag kérését, és esetleg szabadlábra helyezik a politikust. Ez legkorábban a jövő héten várható.

Mindeközben vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez, a letartóztatásban lévő Zuschlag János ellen Hunyadi Péter kiskunhalasi önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP). A politikus a halasi képviselőtestület hétfői ülésén azt firtatta, hogy a csalással gyanúsított Zuschlag miből fizetett vissza 50 millió forintot, miközben tudomása szerint 20 milliós tartozása van a vagyonbevallásában, ráadásul a vagyona is zár alatt van.

A fideszes politikus szeretné, ha végre a nyilvánosság számára is kiderülnének a Zuschlag ügy részletei. Többek között, hogy kiknek érte meg helytállni a csalással gyanúsított politikusért. Hunyadi Péter felvetésére Várnai László szocialista polgármester úgy reagált, hogy képviselőtársa kezdeményezheti az ügyrendi bizottságnál Zuschlag János vagyonosodási vizsgálatát. Hunyadi Péter, élve a polgármester javaslatával, a testületi ülés végén bejelentette, hogy vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Zuschlag Jánossal szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!