Kék hírek, bulvár

2008.03.07. 12:47

Kiskőrösi emberölés: Bukik az egygyilkosos-verzió? - Képekkel

Helybenhagyta a szegedi táblabíróság azt a felmentő ítéletet, amit D. Sándor (24) ügyében hoztak Kecskeméten. A férfit azzal vádolták, hogy 2006 szeptemberében megfojtotta és elásta a 14 éves kiskőrösi Szabinát egy szőlőben.

Noszlopy

A rendőrségnek egyetlen gyanúsítottja volt az ügyben: a bugacpusztaházi D. Sándor. Az ügyészség emberölés miatt bíróság elé is állította, de dr. Fodor Endre bíró felmentette azzal, hogy nincs terhelő tárgyi bizonyíték a bűnösségére.
Ezt ma annak ellenére helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla, hogy tegnap váratlan fejleménye lett a nyomozásnak: a rendőrök őrizetbe vettek egy 25 éves kiskőrösi férfit, mert kiderült, hogy a vérének egy cseppje megtalálható az áldozat pólóján.
M. János beismerő vallomást tett: azt állítja, hogy ott volt a gyilkosság helyszínén, de D. Sándor ölte meg a lányt. Aztán együtt temették el a homokba. M. előzetesbe került.

A fejlemény miatt az ítélőtáblán megjelent újságírók arra tippeltek, hogy hatályon kívül helyezik D. korábbi felmentését és ő is előzetesbe kerül. Ám nem így történt: a bíróság szerint a felmentő ítélet hatályos, mert az egygyilkos-verzió nem áll meg. A bíróságnak pedig nem feladata, hogy tetteseket keressen. A táblabíróság azért azt hangsúlyozta: az egyáltalán nem kizárt, hogy az új eljárásban is gyanúsított lehet D.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!