2008.03.07. 09:37
Élő húsba nőtt a lánc
A nyakába nőtt lánccal együtt szállított állatorvoshoz egy keverék rottweiler kutyát a Kecskeméti Állatvédelmi Őrszolgálat. Az állat életét a Budai utcában elvégzett azonnali műtéttel megmentették, a gazda ellen pedig feljelentést tettek.
Hosszadalmas, és bonyolult műtéttel kellett ugyanis eltávolítani Cézár nyakából a belenőtt láncot. Dr. Roza Eszterhez és dr. Szabó Sándorhoz sajnos már nem első alkalommal került hasonlóan szörnyű körülmények között talált, az állatvédők által lefoglalt kutya Kecskemét környékéről. Cézár előtt – mint korábban megírtuk – a biztosnak látszó pusztulástól megmentett matkópusztai Bandit kellett műteni. Neki a nyakába hurkolt, alig egy méteres bálamadzag forrt a húsába. Bandit is kiszáradt állapotban találták, így a műtét mellett infúzióra is szüksége volt.
A most megoperált Cézár éppen Bandi mellé került a kecskeméti kutyamenhelyen kialakított „lábadozóban”. A lelketlen, állatkínzó gazdák ellen pedig eljárást indítottak a rendőrök.