Levelek, forintok, sallerek

Nem viccből mondom, Mikes Kelemen nem írt annyi levelet, mint amennyi megfogalmazására Orbán Viktor kényszerült az elmúlt napok-hetek során azon apropóból, hogy az Orbán-kabinet fejét fajsúlyos külföldi politikusok figyelmeztették a „forradalmi” kormányzás negatív hozadékaira, egyebek mellett a jogállami normákat és a demokratikus kereteket figyelmen kívül hagyó intézkedésekre. Először José Manuel Barroso, az Európai Bizottság első embere fordult a magyar miniszterelnökhöz, kérve, hogy gondolja át a Magyar Nemzeti Bankról és a pénzügyi stabilitásról szóló jogszabályokat (szokatlanul kemény hangú levélében a bizottsági elnök többek között azt írja, „erőteljesen azt tanácsolnám Önnek, vonjon vissza két, a parlament előtt lévő sarkalatos törvényt”), majd a nem is oly régen Budapesten járó Hillary Clintontól érkezett egy – barátságosnak csak igen erős jóindulattal nevezhető – üzenet. Az Egyesült Államok külügyminisztere az országa és az Európai Unió különféle szervei kifogásolt intézkedések felsorolása után nagyon nyomatékosan arra kéri a miniszterelnököt, hogy – idézem – „úgy vezesse át Magyarországot a fontos reformokat eredményező törvények általi változásokon, hogy közben megőrzik az egyéni szabadságjogokat és a szükséges fékek és egyensúlyok rendszerét”. És bár közben megszólalt Cristoph Rosenberg, az IMF delegációvezetője is, mondván, a valutaalap és az EU csak akkor tér hozzánk vissza, ha a kormány a gazdaságpolitika kulcsfontosságú területein az elkötelezettségét megfelelően demonstrálja, a magyar miniszterelnök a figyelmeztetések kapcsán ezidáig a füle botját sem mozgatta. Ami nem is lenne gond, ha Orbán elutasító magatartása és sokszor a józan észnek is ellentmondó hajthatatlansága következmények nélkül maradna. Csakhogy nem marad.

Mert persze, lehet olyasmiket írni és állítani, hogy a 2012-es költségvetés „az egyik legjobb Európában” (Orbán válaszlevele Barrosónak), valamint, hogy nincs az egész világon, aki megmondhatná „a magyar nép választott képviselőinek, milyen jogszabályt alkothatnak és milyet nem”, illetve hogy ha az IMF „ad nekünk egy biztonsági hálót, akkor nagyobb önbizalommal, nagyobb biztonságérzettel vágunk bele az előttünk álló időszakba, ám ha mégse jön létre ilyen megállapodás, akkor is megállunk a saját lábunkon”  (Orbán-reakció a Rosenberg-féle figyelmeztetésre a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorának legutóbbi adásában), csak akkor kellő hősiességgel kell elviselni az esetleges következményeket is. Például azt, hogy a svájci frank és az euró árfolyama újra történelmi magasságokra ugrik (már csak hogy ezzel is „segítsük” a szerencsétlen devizahiteleseket), vagy hogy az államkötvényeink a kutyának se kellenek. Ahogyan történt az a legutóbbi, hármas állampapír-aukción, amikor is a 33 milliárdos mennyiségre alig 45 milliárd ajánlat érkezett, ám az Államadósság Kezelő Központ Zrt. ebből is csak 15 milliárdnyit tudott elfogadni. A hároméves papírjainkból egy darab se ment el, az öt- és tízéveseket pedig csupán hatalmas, 9,63, illetve 9,70 százalékos hozamokkal voltunk képesek értékesíteni. Na, egyszóval lehet itt flegmáskodni, meztelen seggel a nagyfiút játszani, lehet a nemzeti hős, a rettenthetetlen hazafi szerepében tetszelegni, csak éppen az értelmetlen melldöngetést, az oktalan kakaskodást, a kompromisszumokra való teljes képtelenséget a piacok egy csöppnyi tétovázás nélkül és nagyon súlyosan büntetik. Amit magukat felelősnek valló politikusoknak azért illene belátni. No, dehát hol vannak errefelé felelős politikusok...?