Hírek

2010.05.13. 09:38

Jön a világ legnagyobb részvénykibocsátása

Az Agricultural Bank of China tőzsdére menetele akár 30 milliárd dollárnyi tőkebevonással érhet fel a második legnagyobb kínai hitelintézet számára.

Világgazdaság Online

A közelmúltban két rekord is megdőlt a kínai tőkepiacokon. Május elején került sor a részvényenkénti eddigi legmagasabb árú bevezetésre, s ugyanannak a cégnek a papírjai már az első kereskedési napon olyan kapósak voltak, hogy a cégalapítókat az ország leggazdagabb embereivé tették. Mindkét rekord a Hepalink Pharmaceutical gyógyszeripari céghez, illetve alapítóihoz, Li Lihez és Li Tanhoz fűződik. Utóbbiak vagyona a 148 jüanos bevezetési ár 18 százalékos emelkedését követően egy csapásra 7,8 milliárd dollárra ugrott.

Hamarosan jön azonban a harmadik rekord, ezúttal már globális méretekben – tudósít a Spiegel Online. A gazdaságtörténetben ugyanis még soha sehol nem volt olyan nagy értékű részvénykibocsátás, mint amilyet július elejére tervez az Agricultural Bank of China. A tervezett tőkebevonás értéke a kibocsátásra váró részvények száma és a várható bevezetési ár szorzataként elérheti a 30 milliárd dollárt is (csak az összehasonlítás kedvéért: ez közel három havi magyarországi GDP-nek felel meg).

Az eddigi világrekordot is egy kínai pénzintézet, az Industrial & Commercial Bank of China (ICBC) tartotta, 2006-os nyilvános részvénykibocsátásával 22 milliárd dollárnak megfelelő összeget kasszírozott. Az Agricultural Bank of China (ABC) közel félmillió alkalmazottjával és 7,1 milliárd jüanos 2008-as mérlegfőösszegével Kína második legnagyobb kereskedelmi hitelintézete. Tőzsdére menetelét már négy éve tervezik, de először a rossz hitelek állományának átstrukturálása, később a globális pénzügyi válság miatt halasztották el.

A piaci szakértők szerint most jók az esélyek arra, hogy tovább már nem késik a világ legnagyobb nyilvános részvénykibocsátása. „Jelenleg ez a bank Peking számára a legfontosabb prioritás” – közölte egy szakember a tőzsdére menetelt előkészítő csapatból.

Ezek is érdekelhetik