Hírek

2008.04.07. 11:03

Civilek indulnak Afganisztánba

Civileket is kivisz a Magyar Honvédség Afganisztánba, hogy hiteles képet tudjanak közvetíteni az ott folyó magyar újjáépítési csoport munkájáról

mti

Civileket is kivisz a Magyar Honvédség Afganisztánba, hogy hiteles képet tudjanak közvetíteni az ott folyó magyar újjáépítési csoport munkájáról.  Szekeres Imre honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten találkozott zokkal, akik május elején várhatóan kiutaznak a magyar táborba. Mntegy négyszáz jelentkezőből választották ki azt a négy fiatalt, akik közül ketten, egy férfi és egy nő néhány hét múlva 2-3  napra a miniszterrel ellátogat Afganisztánba.

A civil jelöltek több védőoltást kaptak hétfőn az Állami Egészségügyi Központban, korábbi, ismert nevén a honvéd kórházban, ahol ezt követően Szekeres Imrével beszélgettek a sajtó jelenlétében. zakminiszter arról beszélt, azt szeretné, ha a civilek sajá  élményeik alapján formálhatnának véleményt a magyar katonai misszióról, és az ottani helyzetről, és így láthatják majd, miért hoz áldozatot számos ország, köztük hazánk is. A látogatók nemcsak a magyar tábort nézhetik meg, hanem kiutazhatnak a közeli városba is, és megtapasztalhatják, milyen a "holdbéli táj".

Szekeres Imre úgy tudja, ez az első alkalom, hogy civilek látogathatnak el egy afgán katonai táborba. Arra a kérdésre, miként tudják garantálni a látogatók biztonságát, a miniszter azt mondta, a civilek fegyveres katonai kíséretet kapnak, és golyóálló mellényben, sisakban fognak járni. miniszter a magyar táborig kíséri a két civilt, majd  továbbutazik azokra a helyekre, ahová később magyar katonákat küldenek.

Ezek is érdekelhetik