2008.04.19. 20:12
Ágyas körtepálinka lett az ország legjobbja
A zsűri összesen 688 hazai pálinkából és külföldről érkezett gyümölcspárlatokból választotta ki a 21 aranyérmes nedűt a gyulai pálinkafesztiválon, a díjakat szombaton adták át.
Az aranyérmes italok közül társadalmi zsűri döntötte el, melyik idén az ország legjobb pálinkája. A győztes a tiszaföldvári Szicsek Pálinkafőzde ágyas körtepálinkája lett. Szicsek János, a díjnyertes főzde tulajdonosa elmondta: meggyőződése, hogy a pálinka néhány éven belül európai sikerital lesz. Ugyanígy vélekedett Békési Zoltán, a Békési Pálinka vezérigazgatója: az ő cseresznyepálinkájukat Champion-díjjal ismerték el, vagyis az ital a cseresznyék között bizonyult a legjobbnak. A vezérigazgató kiemelte: ők is szinte erejükön felüli fejlesztéseket hajtanak végre Békésen, hogy nemzeti kincsünk elnyerje méltó helyét az italok között.