Hírek

2008.03.25. 15:41

Sólyom: tovább kell erősíteni a magyar-lengyel kapcsolatokat

A magyar-lengyel kapcsolatokat tovább kell erősíteni, ez volt a találkozó legfontosabb üzenete - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában, miután megbeszélést folytatott Lech Kaczynski lengyel államfővel.

BAMA

A lengyel köztársasági elnök egynapos hivatalos látogatáson tartózkodik Budapesten. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a megbeszélésen nagy hangsúlyt kapott az EU keleti szomszédságpolitikája. Mindkét ország törekedni fog arra, hogy a keleti szomszédságpolitika az unión belül megfelelő súlyt kapjon, legalább akkorát, mint a déli, mediterrán politika - hangsúlyozta Sólyom László. A találkozón szó volt arról is, hogy Magyarország kiemelt figyelmet fordít a nyugat-balkáni térség stabilitására. Sólyom László tájékoztatása szerint részletesen tárgyaltak a lisszaboni szerződés lengyelországi ratifikálásáról. Hozzátette: érintették azokat a kérdéseket is, ahol a szerződés a lengyel megközelítés szerint még nyitott kérdéseket tartalmaz. A két ország együttműködik majd a lisszaboni szerződés eredményeképpen létrejövő új intézmény, az Európai Tanács elnöki tiszte jellegének kialakításában. A magyar államfő kiemelte: mindketten szükségesnek tartják, hogy az újonnan csatlakozott tagállamok minél hamarabb kezdjenek párbeszédet stratégiai kérdésekről, amilyen például az energiapolitika, valamint mint a közös védelmi politika. Végre egy olyan közösségben vesz részt a két ország, amit saját maga választott - fogalmazott Sólyom László az Európai Unió kapcsán.

Lech Kaczynski közölte: azért rövidítette le magyarországi látogatását, mert a lengyel parlamentben vita alakult ki a lisszaboni egyezmény ratifikálásáról szóló törvény kapcsán. A vita nem a ratifikálás körül van, hanem a ratifikálásról szóló törvény körül - tette hozzá. Megjegyezte: sokkal nehezebb ezt a törvényt elfogadni, mint magát az alkotmányt. "Figyelembe véve a lengyel köztársasági elnök alkotmányos szerepét, a legfőbb ideje, hogy kivegyem a részem ennek a vitának a megoldásában" - jelentette ki. Elmondta azt is, hogy a lengyel szejm szerdán reggel kezdi meg a törvény vitáját, ezért a szerdára tervezett debreceni program helyett minél hamarabb vissza kell térnie Lengyelországba.

Sólyom László azt mondta, cseppet sem csorbítja a találkozó jelentőségét, hogy az eredetileg kétnaposra tervezett találkozó rövidebb lett. Hozzátette: szeretné, ha a következő időszakban többször tudna találkozni lengyel partnerével, hogy egyeztessenek az unión belül képviselt stratégiai kérdésekről. Lech Kaczynski úgy fogalmazott, hogy Magyarország és Lengyelország együttműködéséhez nagyon jó hátteret biztosít az a "társadalmi infrastruktúra", ami a több évszázados barátság a két nemzet között. Szerinte a két országot összekapacsolja a kommunizmus időszakában leélt két emberöltő is. A lengyel államfő beszélt arról, hogy Magyarországnak, Lengyelországnak, Csehországnak, Észtországnak, Litvániának szorosabban kell együttműködnie. Ezek az országok nem mindenben fognak közös álláspontra jutni, hiszen különböző ideológiájú politikai erők vannak hatalmon - tette hozzá.

Lech Kaczynski egynapos hivatalos látogatása alatt találkozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével is. Az út apropóját a március 23-i Lengyel Magyar Barátság Napjának nyilvánított ünnepség adja, amelyet március 25-30. között a Lengyel Hét ünnepi programsorozata kísér. A programsorozat főként a jelentős lengyel részvétellel lezajlott 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc eseményeivel foglalkozik. Délután a Hadtörténeti Múzeumban a lengyel és a magyar államfő megnyitja a Lengyel Légióról szóló kiállítást, amely az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharcban részt vevő lengyelekre emlékezik.
MTI

Ezek is érdekelhetik