„Kórházi” tízmilliók

Hát, mit is mondjak..., 200 milliót „kaszálni” mindenféle pályázat nélkül..., tényleg nem semmi. Márpedig a TV2 Jóban Rosszban című szappanoperája ennyi pénzt nyert (kapott?) a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ) annak fejében, hogy a sorozatba áprlistól beleírnak  majd egy olyan cselekményszálat is, amely az Európai Uniós pályáztatással kapcsolatos. Hogy milyen iszonyúan izgalmas is lesz az EU-val megspékelt kórházi történet, azt nagyjából el tudom képzelni, azt viszont sokkal kevésbé, hogy vajon miért és kinek éri meg ennyi (köz)pénzt beleölni egy ilyen produkcióba. Ha ugyanis valósak az általam olvasott adatok, miszerint 82 epizódon keresztül, összesen mintegy 164 percben „élvezhetjük” az uniós propagandát, akkor az azt jelenti, hogy az NFÜ percenként nettó 1 millió 220 ezer forinttal támogatja a sorozatot, ami azért sokadik ránézésre sem tűnik rossz pénznek. (Csak összehasonlításként: a Rudolf Péter fémjelezte Üvegtigris 2. teljes költségvetése 230 millió forint volt.) 

Hogy milyen értékekkel is bír a Jóban Rosszban, azon természetesen lehet vitatkozni (csak éppen teljességgel fölösleges, elvégre olyanok is vannak, akik Kiszel Tündét szimpatikusnak találják), ám azon már aligha, hogy a sorozat egyes darabjai hány embert is ültetnek a képernyő elé. Márpedig az alkotók e tekintetben nem igazán lehetnek büszkék magukra, hiszen például az elmúlt heti nézettségi listát böngészve kiderül, hogy a produkció a teljes lakosság körében csak a hatodik helyen végzett (1 millió 420 ezer nézővel), míg a fiatalabb korosztálynál az első tízbe se került be. Ezért aztán a számomra meglehetősen érthetetlen, hogy az NFÜ-nél mégis miért ezt választották – jóllehet, tudom, hogy először a konkurens csatorna „Barátok közt”-jénél próbálkoztak, de onnan elhajtották őket –, utóvégre számos módon, köztük az említettnél jóval népszerűbb műsorok révén is, a seggére lehetett volna verni a pénznek, ha már ilyen célra (NFÜ: „Fontos, hogy az is képbe kerüljön, aki soha nem fog pályázn”) akadt ennyi a láda fiában.    

És bár magam kevés dolgot utálok jobban, mint az olyasfajta demagógiát, hogy mondjuk miért költenek autóra, irodabútorra, erre vagy arra ennyit meg ennyit, ahelyett, hogy odaadnák az egészségügynek, az oktatásnak, stb., stb., ez egyszer én is demagóg leszek, s ebbéli minőségemben nyomban ki is jelentem: becsukott szemmel is jobb helyet lehetett volna találni ennek a 200 millának, mint amilyen egy gyengécske szappanopera. És akkor is ugyanezt mondanám, ha történetesen nem az én pénzemről (a mi pénzünkről) lenne szó.