Hírek

2005.11.03. 00:00

Schumi csapatot vált?

Hajnalig tartott a vigalom a Három kacsához fogadóban. Megtört a jég: Schumiék nyerni tudtak.

Árvay Sándor

Világbajnok erősíti sorait, mégis először ünnepelhetett győzelmet ebben az idényben a Genfi-tó közelében fekvő városka futballcsapata. Igaz persze, hogy Michael Schumacher nem labdarúgóként aratta sportsikereit, ám azt már sokszor bizonyította, nemcsak rajongója a sportágnak, de érzéke is van a focihoz. A Forma–1-es sorozat idényzárása után immár akadálytalanul hódolhat szenvedélyének. Bár ha a Ferrari-elnök, Montezemolo úr látta volna a svájci III. ligában szereplő FC Echichens hét végi meccsét, aligha adna oly könnyen „játékengedélyt” az évi 35 millió eurót kereső sztárpilótának. A házigazda (s a tabella hetedik helyén álló) Lusitano Gland játékosai ütötték-vágták a vendégcsapatot, s nem kivételeztek a kék-fehérek hétszeres világbajnokával sem. A 36 esztendős német gyakorta tanulmányozhatta közelről a legendás alpesi füvet… Gólt ugyan nem rúgott, de részese lehetett az első diadalnak. Három döntetlen és hét vereség után megszületett az első győzelem (2-1).

Schumi csaknem egy évtizede lakik Svájcban. Azt követően, hogy összeházasodott az autós „kollega“, Heinz-Harald Frentzen egykori barátnőjével, otthona Vufflens-le-Château lett. Corinna asszony, valamint a két gyermek, Gina Maria (1997) és Mick (1999) ide várja vissza a családfőt, aki korábban az FC Aubonne, immár öt éve a „kacsások”, az FC Echichens színeiben riogatja az ellenfeleket. Nagy kérdés persze, hogy mit hoz a következő idény. Lehet, hogy újabb klubcsere következik? Tavasszal elkészül ugyanis a család új rezidenciája, közvetlenül a Genfi-tó partján, Gland városkában. Igen, éppen ott, ahonnan most győztesként térhetett haza. Nem kétséges, jó ajánlólevél egy átigazolási ügylethez…

– Tudom, hogy a futball iránti rajongásom nagyobb, mint a tudásom, de szükségem van e játékra. A játék hozzásegít, hogy megfelelő legyen a kondícióm 36 esztendősen is. A pilótafülke magánya után lelki felfrissülés egy csapat tagjaként harcolni – mondta Schumi, aki az 1996-os Ferrari-szerződésbe „beíratta” a fociról szóló paragrafust, mely hivatalosan elismeri, s engedélyezi e „káros” szenvedélyét. – A Ferrari autóversenyzője remek kikapcsolódásnak tartja, ha játszhat. Állandó szereplője, szervezője a pilóták rendszeres jótékonysági futballmeccseinek (a nyáron a Puskás Ferenc-stadionban 22 ezren figyelhették a Lékó Péter vezérelte csapat elleni derbit). A Bundesligában az 1. FC Köln fanatikus drukkere. 

Michael Schumacher

Született: 1969. 01. 03.

Magasság/testsúly: 174/75

Csapata: Ferrari (Forma–1), FC Echichens (labdarúgás)

Karrier: 7 összetett világbajnoki cím, 232 rajt, 84 futamgyőzelem, 64 pole pozíció, összes szerzett pont: 1248

Magasság/testsúly: 174/75

Csapata: Ferrari (Forma–1), FC Echichens (labdarúgás)

Karrier: 7 összetett világbajnoki cím, 232 rajt, 84 futamgyőzelem, 64 pole pozíció, összes szerzett pont: 1248 -->

Ezek is érdekelhetik