Hírek

2005.11.24. 00:00

A lengyelek támogatják az uniós alkotmányt?

Lengyelország arra készül, hogy hamarosan módosító javaslatokat terjesszen elő az Európai Unió alkotmányához – közölte Varsóban az újdonsült miniszterelnök, Kazimierz Marcinkiewicz egyik külpolitikai tanácsadója. Az elképzelésekről feltehetően szó esik a kormányfő brüsszeli tárgyalásain is.

K. F.

Kazimierz Marcinkiewicz első hivatalos külföldi útja az EU központjába vezetett; tárgyalásaitól azt reméli, hogy eloszlathatja az Európai Unió amiatti aggodalmait, amiért konzervatív pártja (PiS) szövetségre lépett euroszkeptikus pártokkal. „Meg kell mutatnunk, hogy kormányunk aktív partner kíván lenni az Európai Unióban” – jelentette ki a kormányfő első úti céljának megválasztását indokolva.

A szeptemberi általános választásokon a PiS szerepelt a legjobban, s kezdetben koalíciós tárgyalásokat folytatott a liberális Polgári Platformmal, (PO) amely a második helyen végzett. Ezek a tárgyalások azonban zsákutcába jutottak, és így a konzervatívok kisebbségi kormányt alakítottak a PO nélkül. Ellenben kedvében kellett járniuk a szélsőjobboldali Lengyel Családok Ligájának (LPR) és a populista Önvédelemnek, e két nyíltan Európa-ellenes tömörülésnek, hogy többséget szerezzenek a parlamenti bizalmi szavazáson. Brüsszelben attól tartanak, hogy ez a szövetség Varsó európai politikájára is rányomja majd bélyegét. Marcinkiewicz korábban többször közölte: az euró bevezetése nem szerepel kormánya prioritásai között.

Ezek is érdekelhetik