Hírek

2005.04.27. 06:30

Tíz év Mahart nélkül a pesti Duna-parton

Nem kap tíz évre Duna-part-használati jogot a Mahart Passnave Kft. Legalábbis a főpolgármesteri kabinet nem támogatta a cég kérését.

Zsidai P.

Az indok egyszerű: a főváros nem akarja hosszú távra elkötelezni magát a dunai személyhajózás területén. A döntésben közrejátszott az is, hogy Budapest szeretné elnyerni az Európa kulturális fővárosa címét. Erre alkotott pályázati anyagában pedig a vízhez, a Dunához kapcsolódó metropoliszt vázolt fel. A Mahartnak ugyanakkor nem kell elkeserednie. A várostervezési és városképvédelmi bizottsághoz fordulhat hároméves engedélyért.

Egyre komolyabb fejfájást okoz a fővárosnak, hogy a MÁV egyedül írta ki az Aquincumi híd vasúti létesítményének tenderét. Budapest vezetése azt szerette volna, ha a közúti átvezetést a vasútival együtt valósítják meg. A MÁV azonban nem várt, mivel hídhasználati engedélye már csak két évig érvényes. Demszky Gábor Kóka János közlekedési miniszternél fog közbenjárni a főváros érdekében. Arra akarja rávenni, ha már előbb építik a síneket, legalább két vágányt fektessenek le.

Emlékmű-támogatás

Egy József Attila- és egy XII. kerületi második világháborús síremlék felállítását támogatja a város vezetése. A költő síremlékét decemberben avathatják a Fiumei úti temetőben. A XII. kerületben egy mészkő oszlopra két méter magas agyag turulmadarat helyeznek el 1132 áldozatra emlékezve.

áldozatra emlékezve. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!