Eger

2024.04.09. 12:27

Megszerezte a válogatott mezt Czakó Zoltán félegyházi birkózó

Már biztosan megszerezte a válogatott mezt Czakó Zoltán, a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület versenyzője – tájékoztatta szerkesztőségünket Szabó József, edző.

Vajda Piroska

Elmondta, nagyszerű eredmények születtek Egerben az U17-es Kötöttfogású Magyar Bajnokságon. 

U17-es kötöttfogású ob
Fotó: Kapott fotó

A 110 kilogrammos súlycsoportban két félegyházi versenyző is indult és mindketten dobogóra állhattak. Czakó Zoltán idén remek eredményeket produkál, mivel győzött az első válogatón, majd Törökországban is első lett egy nagyon erős versenyen, ezután pedig a magyar bajnoki címet is begyűjtötte, ezzel biztossá vált, hogy Ő indulhat az Újvidéken megrendezésre kerülő Európa-Bajnokságon, június végén. A mindössze 15 éves Szécsényi Kornél bronzérmes lett ebben a súlycsoportban.

A 92 kilogrammosok között Bátyai Dorián kiváló birkózással jutott döntőbe, ahol látványos akciók születtek, de pontozással alul maradt, így ezüstérmes lett – részletezte Szabó József, aki azt is hozzátette, hogy a felkészítésben Ván Jenő, Kelemen András, Molnos Norbert és Polyák Dániel segítették. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában