Kézilabda

2023.09.03. 08:00

Szoros csatát bukott el a Kecskemét

A férfi kézilabda NB I./B nyitó fordulójában a Kézilabda Kecskemét a Debreceni EAC vendége volt szombat este. Bár Tóth Norbert együttese szoros csatára kényszerítette a vendéglátót, pontot végül nem sikerült szereznie a cívis városban.

Nyitray András

Horváth Andor

Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

Horváth Andor találatával a vendégek szereztek rögtön vezetést a mérkőzés legelején, de a Debrecen Pethő Ákos révén gyorsan fordítani tudott. A folytatásban ezzel együtt a kecskeméti akarat érvényesült, Horváth mellett Forgács is akítvnak bizonyult, így hazai oldalon 4–8-as állásnál időt kellett kérni. 

Kiss Roland góljaival zárkózott volna a DEAC, de a másik oldalon Francia Zalán is eredményesen játszott, a 24. percben azonban Pethő hetesével beérte a vendéglátó a kecskemétieket (11–11). Kiegyenlített csata zajlott ezt követően a szünetig, de a hajrát a Debrecen bírta jobban, így előnnyel vonulhatott be az öltözőbe (15–13). 

A második félidőt sem kezdte jól a Kecskemét, Kathi gólja után mág néggyel vezettek a hazaiak. Volt tartás ugyanakkor a vendégekben, és a minden rutinját bevető Horváth újabb góljaival ismét egál állt az eredményjelzőn a 38. percben (19–19). Fordulatos percek következtek, megint a DEAC került lélektani előnybe, miután negyedórával a vége előtt Kiss Alex értékesített egy hétméterest (23–21). A Kecskemét küzdött, de az utolsó tíz percre már három gólra nőtt a különbség, amit a DEAC nem akart kiengedni a kezéből, sőt, az 55. percben Illés már ötre duzzasztotta a különbséget (28–23). Innen már nem is tudott visszajönni a Kecskemét, mely végül 29–27-es vereséggel kezdte meg a bajnokságot. 

A kecskemétiek legközelebb szeptember 8-án, szombaton 19 órakor a Szigetszentmiklóst fogadják majd a Messzi István Sportcsarnokban. 

DEAC–Kézilabda Kecskemét 29–27 (15–13)
Debrecen. V: Haskó, Natkai 
DEAC: Maródi (k), Borsos (k), Hornyák, Mucza 1, Tóth M. 1, Kiss R. 3, Bakó, Fülöp 1, Karnok, Illés 3 (1), Kathi 5, Szolnoki, Kiss A. 2 (2), Pethő 8 (6), Dobos, István 5. Vezetőedző: Medgyessy Sándor
Kecskemét: Szikora (k), Markóczy (k), Horváth A. 9 (1), Bodnár 8 (3), Tóth B. 5, Vincze, Csuzi, Papp I., Horváth B. 1, Francia 2, Kiss B., Forgács 2, Paizs, Kaposvári, Lukács, Deák. Vezetőedző: Tóth Norbert. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában