Labdarúgás

2023.08.04. 11:30

Szombaton öt Bács-Kiskun vármegyei csapat küzd a továbbjutásért

Szombaton délután öt Bács-Kiskun vármegyei csapat lép pályára a MOL Magyar Kupa első fordulójában, amelyen egy találkozó dönt a továbbjutásról. Apostagom, Baján, Hartán, Kecelen és Kecskeméten egyaránt 16 óra 30 perckor indul útjára a labda.

Vincze Miklós

Nébl Martin (balra) indul meg a bajaiak felékszülési mérkőzésén

Fotó: Pulai Zsóka

Amint arról már beszámoltunk, az Apostag és a Harta nálánál magasabb osztályú ellenfelet fogad. Mind a két szakvezető, az apostagi Gelencsér Zsolt és a hartai Csehi Tamás is elmondta, hogy egyértelműen a vendégcsapat – az Apostag esetében a Makó, a Harta esetében pedig az Erzsébeti SMTK – az esélyese a párharcnak, de mind a két Bács-Kiskun vármegyei csapat azon lesz, hogy megpróbálja borítani a papírformát.

Annyiban könnyebb dolga lesz a vármegye első osztályú Bajának, a Kecelnek és a Kecskeméti LC-nek, hogy ők szintén vármegyei első osztályú csapatokkal találkoznak. A Baja a XV. Kerületi Issimo-t, a Kecel a Szarvasi FC-t, a Kecskeméti LC pedig az FK 1899 Szeged-SZEOL csapatát. Ráadásul a sorsolás annyiban kedvezett is nekik, hogy mindhárman hazai pályán fogadhatják az ellenfelüket, így nem az esélytelenek nyugalmával kezdhetik meg ma délután 16 óra 30 perckor a meccseiket.

A Kecel FC a Szarvasi FC 1905 gárdáját fogadja. Kecelen a vezetőedzői szerepet – e helyet indokolt egy is – Vata Zalán látja el, kérdésünkre elmondta, hogy a csapat heti két edzéssel és egy felkészülési mérkőzéssel készült a Magyar Kupa mérkőzésre, illetve a bajnoki rajtra. 

– A felnőtt keretünkből jóval többen távoztak, mint ahány játékossal mi előzőleg számoltunk, sikerült azonban pótolni a távozókat, így egy tizenhat fős felnőtt kerettel várjuk a kupamérkőzést, majd az azt követő hétvégén a bajnoki rajtot – jelentette ki Vata Zalán.

– Az ellenfelet személyesen nem láttuk, de azt tudjuk, hogy a Szarvas jól szerepel a Békés vármegyei első osztályú bajnokságban, a következő idénynek is komoly célokkal vágnak neki, illetve a Magyar Kupában is szeretnének továbbjutni. A ligát illetően a két csapat tehát egy súlycsoportban van, hiszen mi is és ők is a vármegyei első osztályban szerepelünk. Örülök, hogy hazai pályán vehetjük fel felük a versenyt, érzésem szerint a továbbjutásra az esély így körülbelül ötven-ötven százalék. Azon leszünk, hogy a szurkolóink segítségével sikerüljön a magunk javára billenteni a mérleget, és hogy mi várhassuk a következő forduló sorsolását.

Koch Tamás, a Baja mester elmondta, hogy a csapat négy héttel ezelőtt kezdte a felkészülést. A mester hetente három edzést tartott a gárdának, és minden hétvégén lejátszottak egy-egy előkészületi mérkőzést. Nagy játékosmozgás nem történt a Sugó partján, három játékos érkezett, Megyeri Ákos Mohácsról, Nébl Martin Nemesnádudvarról és Bányai Dániel a Majostól, és ketten távoztak. Goretich Gergő a Kecskeméti TE NB III.-ban szereplő csapatában, Török Endre pedig a Bácsalmásban folytatja. – Látni nem láttuk személyesen az ellenfelet, de ez alsóbb osztályú fociban azért nem szokatlan – tért át az ellenfélre Koch Tamás.

– Tájékozódni természetesen igyekeztünk. Azt tudjuk, hogy a XV. Kerületi Issimo tavaly a BLSZ bajnokság első osztályában a tabella alsó felében végzett, a nyáron ugyanakkor igen jelentős erősítést hajtottak végre. Az egyik játékosuk, az ex-Honvédos Souleymane Youla igaz, hogy idős már, hiszen negyven fölött van, de többek között olyan csapatokban szerepelt, mint az Anderlecht, a Metz és a Besiktas. Tehát minden bizonnyal barátságban van a labdával. Nagy csatára számítok. Annak nagyon örülünk, hogy ebben a párharcban mi vagyunk a pályaválasztók, nagyon várjuk már a mérkőzést, információink szerint a szurkolóink is készülnek támogatni minket, remélem, hogy minél többen lesznek a Vasváriban szombat délután. Bajnoki mérkőzés előtt nem vállalkoznék esélylatolgatásra, most viszont azt mondanám, félig tréfásan, félig pedig a drukkereinket motiválandó, hogy az esélyek ötvenegy-negyvenkilenc százalékban mellettük szólnak.

Márton Pál, a Szegedet fogadó Kecskeméti LC edzője rögtön az esélylatolgatással kezdte. 

– Véleményem szerint ötven-ötven százalék a két csapat esélye a továbbjutásra. 

Alaposan átvizsgáltuk a Csongrád vármegyei első osztályban szereplő tavaszi eredményeit, és az alapján sötét lónak tűnik a Szeged, amely szerepeljen bár csak megyei ligában azért mégiscsak az 1899-ben alapított SZEOL. Értek el bravúrokat, olykor pedig szenvedtek el némileg meghökkentő vereségeket. Rapszodikus csapatnak tűnt tehát, a nyáron ráadásul igen nagy volt a mozgás a keretükben, így kiszámíthatatlanok. Annyi látszik, hogy az átlagéletkor tekintetében érettebbek nálunk, majdhogynem azt is mondhatnám, hogy a szegedieknél ideális az átlagéletkor. Ugyanakkor a védelem mintha egy kicsit idősebb lenne a saját átlaguknál, és talán ez az a pont, amit mi a fiatalos lendületünkkel kihasználhatunk. Nem mintha azt terveznék, hogy nekik rontunk.

– Minden bizonnyal feltérképezi egymást a játék elején a két csapat, és azt követően bontakozik majd ki a meccs képe. Az én csapatom képes játék közben is alkalmazkodni, tehát tudunk támadni, azaz kezdeményezni is ha arra van szükség, de kontrákra is képesek vagyunk berendezkedni, ezt majd a mérkőzés közben adja magát. Nálunk nem volt nagy mozgás a nyáron, két meghatározó játékosunk ugyanakkor távozott, Patvaros Zsolt az SC Hírös-Éphez, Kőrös József pedig Kiskunfélegyházára. Ugyanakkor érzésem szerint sikerült pótolnunk őket, hiszen érkezett hozzánk Pintyi Roland, Márki Bence és Szabó Szabolcs. Ezek a vármegyei foci szintén elég jól csengő nevek, és az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy hamar beépülnek a csapatba. Hogy mennyire, arra ékes példa, hogy a frissen érkező Márki Bencét már meg is választotta a társaság csapatkapitánynak. Az esélyeket tehát egyformának látom, ugyanakkor természetesen minden vágyunk, hogy továbblépjünk. Erre a reményre az ad alapot, hogy eredményes és jó felkészülésen vagyunk túl. Annak, hogy sok a fiatal a csapatban, a lendület, a dinamika mellett van egy másik előnye is: ráérnek nyáron a srácok. Így aztán volt olyan hét is a felkészülés során, amikor napi két edzést is tudtam nekik tartani. Délután aztán a felnőttek is csatlakoztak, akik munkahely miatt délelőtt nem értek rá. Egyszóval elégedett vagyok a srácok hozzáállásával és az elvégzett munkával is. Hogy mennyiben sikerült formába is lendülnünk, az szombat délután kiderül, de nagyon szeretnénk, ha a Kecskeméti LC a története során először bejutna a Magyar Kupa második körébe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában