Labdarúgás

2023.01.29. 20:34

Győzelemmel kezdte a tavaszt a KTE – galériával

Hosszú szünet után a 17. fordulóval folytatódott az OTP Bank Liga, a Kecskeméti TE ellenfele a Mol Fehérvár FC volt a Széktói Stadionban. A KTE az összecsapáson kétszer is megszerezte a vezetést, és végül megérdemelten győzött.

Nyitray András

A KTE az összecsapáson kétszer is megszerezte a vezetést

Fotó: Bús Csaba

A találkozó első veszélyes próbálkozása a Kecskemét előtt adódott, egy jobb oldali szabadrúgás vágódott le veszélyesen a Fehérvár kapuja előtt, majd két perccel később Katona Bálint tüzelt fölé szép cseleit követően. A 16. percben Kodro fejesével jelentkezett a Fehérvár, ám a kísérlet gyenge volt. Az ellentámadásból aztán a KTE új igazolása, Horváth tört kapura, éles bepasszal Tóthot kereste volna, ám Kovács jól vetődött ki. Fél óra telt el a meccsből, amikor nagyszerű összejáték után közel jártak a gólhoz a lilák, Katona továbbította Tóthhoz a labdát, aki háttal a kapunak a lekészítést választotta, viszont Szuhodovszki lövése tíz méterről lecsúszott.  Két perccel később végül csak megszerezte a vezetést a Kecskemét, Szuhodovszki cselezte le magát az alapvonalig, beadása pontos volt és Nagy Krisztián kapásból hatalmas gólt ragasztott Kovács kapujába, 1–0. Nem örülhetett sokáig a hazai publikum, a 36. percben máris egyenlített a Fehérvár, egy jobb oldali szögletet Larsen fejelt be, 1–1. 

A második játékrész Dárdai lövésével kezdődött, a kecskeméti kapusnak, Varga Bencének kellett nagyot nyújtóznia a labdáért. Erre rögtön jött a válasz a túloldalon, Horváth sistergős lövése kevéssel ment mellé Kovácsnak hála. Az 54. percben megint a kecskemétiek támadója, Horváth került helyzetbe, ám az utolsó pillanatban mentettek előle a vendég védők. Tíz minutummal később Tóth kapott a háta mögé egy beívelést, ám a center félollózó mozdulattal így is a kapu irányába tudta továbbitani a labdát, ami fölé ment. Többet támadott a házigazda, és ennek a 78. percben meglett az eredménye, Szuhodovszki fordult szembe a védőkkel, miután Tóth lecsúsztatott elé egy bedobást, és távoli bombája beakadt a jobb felsőbe, 2–1. A folytatásban próbálta fokozni a tempót a Fehérvár, de komolyabb helyzetig nem jutott, így a Kecskemét győzelemmel kezdte a 2023-as esztendőt. 

Kecskeméti TE–Mol Fehérvár FC 2–1 (1–1)
Kecskemét, 2412 néző, Vezette: Pintér Csaba (Albert István, Csatári Tibor)
KTE: Varga B. – Nagy K., Szabó A., Belényesi, Rijáskó, Hadaró – Szuhodovszki (Katona M. 90.), Nikitscher, Katona B. – Horváth K. (Meszhi 78.), Tóth B. Vezetőedző: Szabó István
Fehérvár: Kovács D. – Bese (Fiola 59.), Larsen, Stopira, Heister – Christensen, Pokorny (Flores 59.) – Kastrati (Schön 80.), Houri (Szabó L. 59.), Dárdai – Kodro. Vezetőedző: Toldi Gábor
Gólszerző: Nagy K. (33.), Szuhodovszki (78), ill. Larsen (36.)
Sárga lapok: Nikitscher (13.), Horváth K. (43.), ill. Kastrati (15.), Christensen (63.), Heister (90.)

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Így a meccs után úgy érzem, hogy a mi akaratunk érvényesült. Az alapvető elképzelésünk az volt, hogy ha ellenfelünk kirúgásból hozza a labdát, akkor felmegyünk rájuk, a magas zónában letámadjuk őket. A középső zónában, illetve hátul is kiválóan futballoztunk. Különösen az átmenetekben voltunk jók. Az első félidőben nagyszerű góllal szereztünk vezetést, ám a Fehérvár hamar válaszolt. A szünetben kértem a srácokat, hogy folytassuk, amit azelőtt, játsszuk a saját játékunkat. Többször is a védők mögé tudtunk kerülni, felvállaltuk az üres területekbe való befutásokat. Az új játékosaink nagyszerűen illeszkedtek be, de mindenkit ki kell emelni. Nagy Krisztián és Szuhodovszki Soma gyönyörű gólt szerzett, Rijaskó Mihály a műtétje után két héttel játszott remekül, sok jó egyéni teljesítményünk volt ma. Úgy gondolom, egy remek mérkőzésen jó ellenfél ellen nyertünk megérdemelten. A bennmaradáshoz még 8-10 pont kell, egyelőre ez a fő célunk, de ha így tudunk tovább fejlődni, változni fognak ezek a célok. 

Toldi Gábor, a Fehérvár vezetőedzője: – Nem így képzeltük el az első bajnoki meccsünket. A Kecskeméttől azt kaptuk, amire számítottunk. Jól ismerjük a játékukat, mélyen védekeznek, felpasszolják a centerre, aki jól tartja meg és készíti le a labdát. Azt is tudtuk, hol lehet megbontani az ellenfelünket. A széleken többször is mögéjük kerültünk, azonban az utolsó passzok, a beadások, illetve a lövések nagyon gyengék voltak. Főleg a második játékrészben, 1–1-nél volt több lehetőségünk is arra, hogy komoly helyzetet alakítsunk ki. A KTE a győztes gólját beadobás után szerezte, rosszul reagáltunk egy egyszerű helyzetre, ezt nagyon sajnálom. Tudom, hogy sokkal több van bennünket, de ez ma – főleg minőségben – nagyon kevés volt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában