Labdarúgás/Összefoglaló

2022.09.18. 19:44

Vendégnek nem termett babér

A hétvégén a 4. fordulót rendezték meg a megyei bajnokságban. A megye egyben szombaton kettő, a megye kettőben pedig három mérkőzést vívtak meg.

Munkatársainktól

A kiskunfélegyházi Szűcs Dominik a lajosmizsei védők gyűrűjében a döntetlenre végződött meccsen

Megyei I. osztály 

Harta SE–Kecskeméti LC 3–2 (2–0) 

Harta, 100 néző. Vezette: Tóth Csaba (Vörös Gábor, Ljakic Zorán). 
Harta: Ámann – Danó (Pinczési, 70.), Makó, Pintér, Hamar, Fekete T., Grecu, Tóth B. (Szpirulisz, 65.), Nasz, Sibalin (Erdei, 62.), Varga M. Vezetőedző: Csehi Tamás. 
KLC: Kormos – Szabó V. (Varga S., 90.), Balázs (Figura, 80.), S. Juhász, Varga M. (Tóth A., 72.), Patvaros, Bozsik, Kőrös, Gáspár, Nagy L. (Fekete M., 76.), Bessenyei. Vezetőedző: Nagy Lajos. 
Gól: Tóth B. (15.), Sibalin (22., 56.), illetve Varga M. (59.), Nagy L. (60.). 
Sárga lap: Nasz (48.), Varga M. (65.), illetve Gáspár (63.), Patvaros (90.). 

Csehi Tamás: – Az elsődleges szempont az volt, hogy nyerjük meg a mai mérkőzést. Vezettünk már 3–0-ra is, utána viszont egy percen belül kaptunk kettő gólt is, egyaránt figyelmetlenségből. A lényeg azonban az, hogy megvan az első győzelmünk, ami, reményeink szerint, ad egy lökést, ad önbizalmat a folytatáshoz. Összességében egy jó és pörgős meccset játszottunk a Kecskeméttel, hellyel-közzel elégedett is voltam. Innentől már minél jobban szeretnénk szerepelni és felfelé tekintgetni. 

Nagy Lajos: – Sajnos megint bosszantó vereséget szenvedtünk. Az első félidőben ajándékoztunk két gólt a hazai csapatnak, amik serdülőhibákból születtek. A második félidőben mindent megtettünk az egyenlítésért, 3–2-nél még volt is lehetőségünk erre, de sajnos nem tudtuk kihasználni. Egyenrangú partnerek voltunk maximálisan, nem is rossz csapattól kaptunk ki, de ilyen hibákat nem lehet elkövetni védekezésben, amiket ma csináltunk. 

Lajosmizsei VLC– Kiskunfélegyháza 1–1 (0–0)

Lajosmizse, 20 néző. Vezette: Kiss László Attila (Berger Tibor, Apró Ferenc). 
Lajosmizse: Házi – Tarnóczki, Fekete A., Borsos, Palotai, Sinka, Bán, Kovács (Fekete D., 84.), Halasi, Kiss, Lukács (Dóka, 86.). 
Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Szűcs, Nagy D. (Oroszi, 67.), Erős, Nagy V., Ábel, Kanyó, Urbán, Szabó P., Kurgyis, Magony, 67.), Nemesvári. 
Gól: Kovács (74.), illetve Szűcs (82.). 
Sárga lap: Tarnóczki (52.), Palotai (57.), Lukács (75.), Házi (97.), illetve Kanyó (97.). 
Kiállítva: Halasi (75.), illetve Ábel (97.). 

Árva Zsolt, a Lajosmizse technikai vezetője: – Rosszul kezdtük az előző mérkőzéseket, ezért ezen a találkozón javítani kellett egy olyan csapat ellen, amely szerintem a megyei első osztályban a legjobb. Ezt ma is bizonyították, türelmesen és jól játszottak, még akkor is, amikor mi előnyt szereztünk. Sajnos emberhátrányba kerültünk, így a nagyobb tervünket, a három pont itthon tartását nem tudtuk megvalósítani. Maximálisan elégedettek vagyunk az egy ponttal, mert nagyon szükségünk volt rá. Arra is szükségünk volt, hogy lelkes játékkal a következő fordulóra is tűzben maradjunk. 

Némedi Norbert, a Kiskunfélegyháza játékosa: – Támadólag próbáltunk játszani az egész mérkőzésen, az első félidőben voltak nagyobb lehetőségeink, ahol meg kellett volna szerezni a vezetést, de nem sikerült, mert rossz döntéseket hoztunk a kapu előtt. Ugyanezt próbáltuk csinálni a második félidőben is, de a Lajosmizse hősiesen védekezett az egész találkozón. Ki tudtunk egyenlíteni, de annyi időnk már nem volt, hogy a vezetést megszerezzük. Összességében a mi gyengébb helyzetkihasználásunk miatt és a hazaiak jó védekező játékával szerintem reális a döntetlen eredmény.

Megye II., Északi csoport 

Nyárlőrinci LSC–Kunszállás SE 4–0 (1–0)

Nyárlőrinc, 110 néző. Vezette: Kiss Sándor (Csákó Patrik, Dienes Zoltán). 
Nyárlőrinc: Balla – Sajtos, Sáfár, Nyúl, Kovács M. (Malomsoki, 71.), Németh, Farkas (Bognár, 84.), Kasza (Csomor, 61.), Vojtovics, Sáfrány, Bali (Túri, 76.). 
Kunszállás: Dobos – Kertész G., Páli, Polyák, Hatvani, Kertész Á., Nemes, Jókai, Szomora, Kuklis, Kása (Surján, 76. ) Technikai vezető: Kertész Károly. 
Gól: Farkas (44., 57.), Bali (55.), Németh (69.). 
Sárga lap: Nyúl (63.), illetve Kása (2.). 

SC Hírös-ép Egyesület–Kiskunmajsai FC 5–1 (3–1)

Kecskemét, 60 néző. Vezette: Herceg Tamás (Viskovics László, Czombos Zoltán.) 
SC Hírös-Ép: Farkas – Török (Bálind, 46.), Kiss B., Maczelka, Pánczél, Parázs, Gréczi, Mécs, Marozsi (Kövecs, 61.), Horváth Z. (Laczkó, 78.)., Háry. 
Kiskunmajsa: Juhász – Csikós, Csupity, Szikora, Boros, Gera, Maconka (Lengyel, 46.), Szőke P. Lukács (Pszota, 82.), Gilicze, Mucsi. Technikai vezető: Kis Péter. 
Gól: Gréczi (17., 26.), Macon­ka (öngól, 36.), Bálind (65.), Kövecs (78.), ill. Szikora (16.). 
Sárga lap: Mécs (34.), Bálind (69.), Kövecs (79.), ill. Csikós (25.), Lengyel (71.), Mucsi (79.). 

Kitl Zoltán, az SC Hírös-Ép Egyesület játékosa: – A közelmúltban negatív volt a mérlegünk a Majsa ellen, ma sikerült javítanunk. Ma sokkal jobban játszottunk, mint az első három mérkőzésünkön – a kupameccset is beleszámítva –, próbálunk mindig csiszolni, finomhangolni. Az a cél, hogy minél jobban összeálljon ez a brigád, nem változtattunk semmit a Solt elleni mérkőzéshez képest, erőltetjük továbbra is azt a taktikát, amit kidolgoztunk. Reméljük, hogy minél hamarabb kifizetődik a befektetett munka, és minden hazai mérkőzésen ilyen aktív támadójátékot leszünk képesek mutatni. 

Kis Péter: – Nehéz egy 5–1-es vereség után mit mondani. Jobb volt a Hírös-Ép. Gratulálok nekik, noha a különbséget túlzónak érzem. A mérkőzés elején mi voltunk fölényben, helyzeteket is kidolgoztunk, csakhogy azokat kihagytuk. Az ellenfél azonnal büntetett, aztán rúgtunk egy öngólt, majd benéztünk három rögzített szituációt. Ezeknek a kezelésében nagyon sokat kell még fejlődnünk. 

Solti FC–Lakiteleki TE 4–0 (2–0)

Solt, 110 néző. Vezette: Csire Róbert (Polyák Attila, Aradi Csaba). 

Solti FC: Borbély – Facskó, Szalánczi, Kurta (Fekete M., 78.), Puskás, Nitsch (Horváth D., 61.), Szili, Mazán, Biró (Madár, 72.), Cislo (Gulyás, 83.), Pribék (Hajdú, 73.). Edző: Vaskó József. 
Lakitelek: Czakó – Illés (Kovács L., 71.), Győri, Steklács, Szabó Á. (Kakó, 61.), Subicz, Borsos (Koktvics, 43.), László, Magyar P. (Illés, 46.), Dóka (Tombácz, 61.), Tamásy. Edző: Verebélyi Gábor. 
Gól: Biró (4., 56., 70.), Mazán (40.). 
Sárga lap: Kurta (17.), Nitsch (25.), Szili (42.), Facskó (78.), ill. Illés (74.). 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában