Labdarúgás

2022.08.02. 16:18

Éremre pályázik a következő bajnokságban a Solt

A megye háromban töltött esztendők után az idei nyár elején a második évét zárta a megyei másodosztályban a Solt. A felnőtt csapat vezetőedzőjével, Vaskó Józseffel beszélgettünk nem csak a felnőtt csapatról, hanem az egész solti klubról.

Vincze Miklós

A Solti FC a tavalyi záró mérkőzés, a Kiskunmajsa elleni találkozó után. Álló sor, balról: Hajdú Norbert, Madár Máté, Facskó József, Korsós Dominik, Puskás Kristóf, Tóth Márk, Vaskó József, Lázár Norbert, Cisló Bence. Elöl: Mazán Balázs, Borbély Krisztián, Jenei Pál, Nitsch Máté, Szement Gábor, Bencze István, Gulyás Tibor. Fotó: Vincze Miklós

A Solt a 2020-21-es idényben jött föl a másodosztályba, a megye kettő Északi csoportjába. Az újonc év őszi idényében Kerekes Béla volt a vezetőedző, őt váltotta fel a tavaszi idény előtt Vaskó József. Az ő vezetésével a tavasz zárultával 2020-21-ben az 5. helyen végzett a csapat, mindössze három pont hiányzott ahhoz, hogy bronzérmet vehessenek át. A mögöttünk álló, 2021-22-es idényben pedig 4. lett a felnőtt gárda úgy, hogy végig harcban állt a bronzéremért, és végül a 3. Kiskunmajsához képest csak egy ponttal szerzett kevesebbet. Adódik a kérdés, hogy milyen célt tűztek ki a solti vezetők Vaskó József elé, amikor 2021 telén átvette a csapatot.

– Amikor rám bízták a felnőtt csapat vezetését – és én örömmel elfogadtam ezt a megtisztelő felkérést –, semmilyen konkrét célt nem fogalmaztak meg felém és a csapat felé a vezetők. Ennek nem is lett volna sok értelme, hiszen a keretet nem én állítottam össze – tekintett vissza a solti indulására Vaskó József. – Az akkori edzőváltásnak pedig az volt az apropója, hogy a vártnál gyengébben sikerült őszi idény után a vezetők úgy gondolták, hogy egy új inger, egy új impulzus talán segíthet a csapatnak kimászni abból a rossz szériából, amiben előtte benne volt. Ezt mindenképpen sikerült elérni, erről tanúskodik az idény végi 5. helyezésünk, és a vezetőségtől is csak pozitívumokat hallottam a felnőtt csapat teljesítményével kapcsolatban.

A 2021/22-es idényben nem sok híja volt, hogy nem szerezték meg a bronzérmet. Szép a 4. hely is, de vajon munkál-e ilyenkor hiányérzet a résztvevőkben? 

– A mögöttünk álló idény értékelésekor a szezont két részre bontanám, az őszi és a tavaszi idényre. Tavaly nyáron nagyon sokan távoztak a csapattól, volt, aki saját jószántából, volt olyan is, akinek mi köszöntük meg az eddigi munkáját. 

Az őszi rajt előtt az volt a cél, hogy szerettünk volna egy olyan, alapjában véve fiatal csapatot összehozni, amelyik a következő években – miután összeszokik és fejlődik –, ütőképes gárdává nőheti ki magát. 

Nem tagadom, hogy olyan sok volt a távozó, hogy nagyon nehezen tudtuk – elsősorban létszám tekintetében – pótolni őket. Ennek következtében meglehetősen szűk lett a keretünk, amit így kényszerűségből néhány, az U19-es keretből felhozott játékossal egészítettünk ki. Az őszünk még nem sikerült túlságosan fényesre, az öt győzelem és az öt vereség meglehetősen rapszodikus teljesítménynek minősíthető. A szezon első felében az úgymond nyerhető meccseket hoztuk, viszont az előttünk lévő csapatoktól nem nagyon tudtunk pontokat rabolni, márpedig az az előrelépéshez fontos lett volna. A téli felkészülés viszont jól sikerült, ráadásul akkor tudtunk igazolni a saját politikánknak megfelelő játékosokat is, akiknek oroszlánrészük lett a tavasz jobb szereplésben. Ez meglátszott az eredményeken is. Tavasszal már fontos pontot, pontokat tudtunk szerezni a riválisoktól is, csak sajnos közbejött két olyan döntetlen, papíron gyengébb csapatok ellen, ami végül a dobogós helyezésünkbe került. Izgalmas lett tehát a tavaszi idény, érdekes is, és nem is lett eredménytelen.

A Solt sokat utazik viszonylag messzire, hiszen a megyében Solt tulajdonképpen a nyugati végvár, jelenleg nincs is igazi szomszédja sem. Idegenben megannyi mérkőzésnek meglehetősen feszült volt a hangulata, a hazai szurkolóktól sokszor nagyon hamar megkapták a zsoldoshadsereg minősítést. – Én ezzel a váddal, ha a szabad ilyen élesen fogalmaznom, egyáltalán nem tudok egyetérteni. Annál is inkább, mert a tavalyi csapatunkban nagyon sok helyi fiatal kapott szerepet, akik éltek is a lehetőséggel, és bizonyították, hogy van jövője a solti fociznak. Azt is mondhatnám, hogy az vesse ránk az első követ, aki nem gondolja úgy, hogy egy lelkes, fiatal társaságba nem kell rutinos játékos. Akik ugyanakkor lezsoldoshadseregezik a csapatunkat, azok alighanem nincsenek tisztában azzal a ténnyel, ami egyébként majdnem fontosabb, mint a felnőtt foci. 

Nagyon sok gyermek tartozik az egyesület kötelékébe, és erről ékesen tanúskodik az, hogy minden korosztályban tudunk indítani csapatot akár a Bozsik program keretében, akár a nagypályás bajnokságokban.

Márpedig ez igazi kuriózum manapság, amikor nem ritka jelenség, hogy egyesületek – nem saját hibájukból, de mégiscsak utánpótlás csapatok híján – utánpótlás csapatokért kilincselnek, hogy el tudjanak indulni a felnőtt csapat számára megfelelő ligában. Solton ilyen problémák egyáltalán nincsenek. – Van nálunk U7-es, U9-es, U11-es, U13-as, U14-es, U16-os, U19-es csapat. És ez nem csak úgy termett a kertek alatt, hanem ez egy öt éve alaposan kigondold, megtervezett, és azóta megvalósított tervnek eredménye, ami elsősorban Jenei Pálnak, a Solti FC elnökének és az elnökség tagjainak köszönhető. Ráadásul az eredmények tekintetében is megmutatkozik, hogy jó szakmai munkát végzünk, hiszen az U14 az 5., az U16 a második, az U19 pedig a 4. helyet szerezte meg a bajnokságban. Az igaz tehát, hogy egy kis klubról beszélünk a Solt kapcsán, viszont ha a csapatok számát nézzük, akkor már nem is olyan kicsi az egyesület.

A felnőtt csapatra visszatérve Vaskó József elmondta, hogy az őszi idényre szeretnék megerősíteni a keretet, és szeretnének a tavalyinál jobb eredményt elérni, ami – a tavalyi helyezés a 4. lévén – dobogós helyezést jelent. 

Elmondta, hogy változások történtek, ám mivel még nincs vége az átigazolási időszaknak, nem akart konkrét nevekkel szolgálni. A július derekán megkezdett felkészülés során a munkatempó heti két edzés, és egy hétvégi előkészületi mérkőzés volt. Három mérkőzést már lejátszottak. A Komárom-Esztergom megyei Bokodot 9-1 arányban győzték le, a Fejér megyei másodosztályban szereplő Mezőfalva otthonában 2–1 arányban sikerült győzniük, a mögöttünk álló hétvégén pedig a Baracs csapatát fogadták. Az a mérkőzés 6–6-ra végződött, és a Solt a Haász – Cislo, Puskás, Bíró, Szalánczi, Nitsch, Fekete M., Nagy M., Szili, Mazán kezdővel lépett pályára. Csereként szóhoz jutott még Gulyás és az U19-es csapat tagja, Fekete Zalán.

– A bajnoki rajtig játszunk tehát még három edzőmérkőzést, az ellenfelek közt lesznek alacsonyabb és magasabb osztályúak is – utalt a rajtig megvívandó edzőmeccskre Vaskó József. – Ezen a hétvégén a Dunapatajjal találkozunk, a jövő hétvégén az Akasztó második csapatával, az utolsó előkészületi mérkőzést augusztus 19-én, a Harta csapatával vívjuk, utána pedig kezdődik a bajnokság. Amelynek nagy reményekkel vágunk neki, és ezekben a hetekben azon dolgozunk, hogy ezt megalapozottan tegyük. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában