Labdarúgás

2022.05.01. 20:10

Már az első félidőben döntöttek Dorogon

A KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 35. fordulójában a Dorogi FC vendége volt. Szabó István együttese már az első félidőben három gólt szerzett, ami elég volt a pontok begyűjtéséhez is.

Nyitray András

Pontot szerzett a KTE HUFBAU. Fotó: Nyitray András

Az első percektől hatalmas fölényben futballozott a Kecskemét, a Dorog láthatóan kontrákra rendezkedett be. Kezdetben pontrúgások és távoli lövések után emelkedett a pulzusszám, majd a 23. percben egy összefejelés után Vágót és Dlusztust kellett ápolni, utóbbi nem is tudta folytatni a játékot. A védelem alappillére kiesett, és ezt megérezte a Dorog, a 37. percben jött is a vendég gól. Lukács húzott befelé balról, majd Katonát ugratta ki, aki 11 méterről a bal alsóba lőtt Mursits mellett (0-1). A félidő hajrájában is nagy nyomás helyeződött a vendég védőkre, mégis egy kontrából született meg az újabb kecskeméti gól. Egy hazai szöglet után szépen hozta ki a labdát a KTE, majd Katonától Tóth Dávidhoz került jobbra a labda, akinek lapos beadását Lukács sarokkal, Mursits lábai között juttatott a hálóba (0-2). A hosszabbításban jártunk még mindig, amikor eladták a labdát a hazaiak saját térfelükön, ebből jött is a gyors akció, melynek végén Tóth Barna Lukácsot hozta ziccerbe, aki megint nem hibázott. 

A második félidő elejét igyekezett megnyomni a hármat is cserélő Dorog, a 60. percben előbb Szedlár lőtt mellé kevéssel, majd egy szöglet után Keresztes találta el 16 méterről a felsőlécet. Ezzel együtt a KTE magabiztosan uralta a játékot, sorra jöttek a lehetőségek is, de Mursitsnak hála a Dorog nem kapott újabb gólt. A hajrában még Bartha László is góllal térhetett volna vissza hosszú sérülésből, de szabadrúgása a lécen csattant, amivel le is zárult a mérkőzés. 

Három gólt lőttek a kecskeméti focisták. Fotó: Nyitray András

Fenyvesi László: – Az első harminc percben szervezettek voltunk, de jött a súlyos sérülés, ami miatt változtatnunk kellett. Hirtelen kaptunk is egy gólt, majd egy egyéni hibát követően már három gólos hátrányban voltunk. A második félidőben volt ugyan tartásunk, de az elsőben eldőlt a pontok sorsa. 

Szabó István: – Szerettük volna végig iránytani a játékot, ami sikerült is. Az első félidőben eldőlt a találkozó, utána kicsit gazdaságosabb játékra törekedtünk, mivel egy komoly rangadó után jöttünk ide. Dorogon soha nem könnyű nyerni, de ma megérdemelten vittük el a pontokat. Dlusztus Andrásnak jobbulást kívánunk ezúton is! 

Dorogi FC – KTE HUFBAU 0-3 (0-3)
Dorog, 500 néző. Vezette: Derdák Marcell (Sinkovicz Dániel, Nagy Viktor)
Dorog: Mursits – Nyíri, Keresztes, Dlusztus (Szedlár 27.), Papp M. – Berkó – Oldal, Tóth B. (Vígh 46.), Hajdú R. (Lőrincz 46.), Szerencsi (Lénárth 82.) – Szabó L. (Barna G 46.) Vezetőedző: Fenyvesi László
KTE: Varga B. – Tóth D., Szabó A., Rjasko, Szalai G. (Lipcsei 77.), Hadaró (Grünvald 69.) – Katona B., Vágó L. (Szabó L. 77.), Szuhodovszki (Bartha L. 82.) – Tóth B., Lukács D. (Paudits 82.) Vezetőedző: Szabó István 
Gólszerző: Katona B. (39.), Lukács D. (45 + 1., 45 + 3.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában