Labdarúgás

2022.05.15. 22:15

A feljutás kapujában a KTE HUFBAU

A Merkantil Bank Liga 37. fordulójában a KTE HUFBAU a Szombathelyi Haladás vendége volt. A kecskemétiek annak tudatában léptek pályára, hogy a győzelem gyakorlatilag feljutást ér számukra az élvonalba.

Nyitray András

A kecskemétiek öröme. Fotó: Nyitray András

Rögtön magához ragadta a KTE a kezdeményezést, előbb Rjasko lőtt fölé egy nagy bedobás után, majd Szalai bólintott fölé egy szögletet követően az első öt percben. Bár a 18. percben Tóth Dávidnak bele kellett vetődnie egy közelről érkező Haladás lövésbe, egyre inkább állandósult a kecskeméti fölény. A 20. percben Lukács lövése pont Tóth Barna fejére pattant, onnan azonban a kapu fölé, néhány pillanattal később aztán már Verpecznek kellett megfognia a nagy termetű támadó ziccerét. A 26. percben már nem úszta meg a Haladás, Tóth Dávid lépett be a jobb oldalon az akcióba, majd lapos beadását Lukács lőtte be közelről (0-1). Három percet kellett várni az újabb gólra, ekkor Hadaró adott be, Tóth Barna a tizenhatos vonalán állva ballal felpörgette a labdát, majd jobbal hatalmas gólt rúgott (0-2). A folytatásban megint Lukács, majd újra Tóth növelhette volna az előnyt, de nem tudták bevenni Verpecz kapuját. A félidő végén is a hazai kapusnak volt dolga, Tóth fejesét védte hatalmas bravúrral a szöglet után.

A második félidő elején akár le is lehetett volna zárni a meccset, de Szuhodovszki hiába került ziccerbe az 51. percben, a bal alsó mellé lőtt. Elkezdett feljönni a Haladás, ezt jelezte Horváth sistergős átlövése. 

Az 59. percben azonban szépített a Haladás, Tóth Milán indult el a jobb oldalon, nagy labdát kapott, majd jobbal a rövid felsőbe lőtt (1-2). 

Rohamozott a Haladás, és Lencse lekészítése után Tóth Máté kevéssel lőtt mellé. Ez a hazaik periódusa volt, mert a 63. percben már Kállai lövését kellett kiütnie a Vargának. A 68. percben kontrát vezetett a KTE, Lukács beadása után azonban Tóth a kapusba fejelt. A szöglet viszont gólt hozott, Szuhodovszki beadását Szalai fejelte a kapu bal oldalába (1-3). Ez némileg meg is fogta a hazai csapatot, de magára is talált a KTE, mely a 76. percben Lukács révén egy kapufáig is eljutott.

Győzelmével a Kecskemét gyakorlatilag az NB I. kapuját is berúgta, hiszen a DVTK csak akkor előzhetne, ha mindkét hátralévő meccsét megnyerné, miközben a KTE veszít a záró fordulóban. Közben ráadásul a Diósgyőrnek 18 gólos különbséget kellene eltüntetnie.

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Az első félidőben a játékelképzelésünk nagyon működött, megvoltak a helyzeteink és gólokat is szereztünk. A második félidő elején lezárhattuk volna a meccset, de a Haladás feljött, ami nem véletlen, mert egy nagyon jó csapatról van szó, innen a DVTK és a Vasas sem tudott győzelemmel távozni. Ezzel együtt azt gondolom, hogy a látottak alapján megérdemelten győztünk. Külön gratulálok a csapatnak, mert ma eldőlt, hogy nem lesz egyetlen csapat sem a mezőnyben, aki kétszer meg tudott volna verni bennünket. Az utolsó mérkőzésen szeretnénk feltenni a koronát a teljesítményünkre, és bízom benne, hogy minden kecskeméti futballszeretőt meg tudunk majd örvendeztetni a szezonzáró hazai mérkőzésünkön. Köszönjük azoknak is, akik Szombathelyig elkísértek minket. 

SZOMBATHELYI HALADÁS–KECSKEMÉTI TE 1–3 (0–2)
Szombathely. Haladás Sportkomplexum, 1591 néző. Vezeti: Görög Márió (Bede Tamás, Bertalan Dávid).
HALADÁS: Verpecz - Kállai, Csató, Németh M., Bosnjak - Csilus, Holdampf, Kiss B. (Lencse, 56.), Doktorics (Tóth Máté, 56.) - Tóth Milán (Monori, 86.), Hováth R. (Simut, 75.). Vezetőedző: Németh Szabolcs.
KTE: Varga B. - Tóth D. (Buna, 63.) , Szabó A., Rjasko, Szalai G,, Hadaró - Katona, Vágó, Szuhadovszki (Szabó L., 80.) - Lukács (Paudits, 80.), Tóth B. Vezetőedző: Szabó István.
Gólszerzők: Lukács (26.), Tóth B. (29.), Tóth Milán (59.), Szalai G. (69.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában