Labdarúgás/Galériával

2022.03.26. 18:29

Nagy csatában mentett pontot a Solt vendéglátójaként a Városföld

A 8. helyen álló Városföld az 5. helyen tanyázó Soltot fogadta a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályában, az Északi csoportban, a 15. fordulóban. Bár a vendégek az első játékrészben kétgólos előnyre tettek szert, az egyik pontot otthon tartotta a hazai gárda.

Vincze Miklós

Mindkét csapatban sok volt a hiányzó Fotó: Gulyás Sándor

Bár a tavaszi forma alapján a Solt volt a mérkőzés favoritja – a vendégek mindhárom idei bajnokijukat nyerték, míg a Városföld eddig három vereséget könyvelhetett el –, abban a reményben érkeztek a hazai szurkolók a városföldi pályára, hogy a mérkőzés a két-három év előtti állapotokat fogja tükrözni, amikor ez a párosítás rangadónak számított, hiszen a két gárda ádáz csatákat vívott egymással a megye háromban a bajnoki címért. 

Mindkét oldalon igen sok volt a hiányzó, ha kispad helyett székekkel oldották volna meg a cserejátékosok leültetését, a hazai oldalon elég lett volna kettő, a vendég oldalon pedig három ülőalkalmatosság.

A 10. percre aztán úgy tűnt, azoknak lett igaza, akik sima vendéggyőzelmet vártak. Már a 2. percben vezetéshez jutottak a kényszerűségből átszervezett hátsó alakzattal felálló Városföld ellen a soltiak. Tóth Márk rajtolt rá a Mazán által előre ívelt labdára, és elég volt neki egyetlen érintés ahhoz, hogy a kapujából kiinduló Kovács Roland fölött higgadtan a kapuba emeljen, 0–1. A 9. percben Szement rajtolt rá a jobb oldalon a labdára egy újabb jó ütemű előreívelés után, jobbról, éles szögből kemény lövést adott le. 

A vetődő Kovács Roland hárított ugyan, de fogni nem bírta a labdát, és a berobbanó Tóth Márk közelről a hálóba vágta a második solti találatot, 0–2. Ezt követően kiegyenlítetté vált a közdelem – hazai szempontból a hajmeresztő kezdés után már ez is érdemnek számított. Közben egyre paprikásabbá vált a hangulat. A 30. percben az újra gólhelyzetbe került Tóth Márk szabálytalankodott a kapujából kétségbeesetten, de jó ütemben kirontó Kováccsal szemben. Ő sárga lapot kapott, több játékos pedig a kapus ápolása alatt időt arra, hogy elkezdjenek verbálisan is egymással foglalkozni. A 33. percben Fekete Dávid futott be egy labdát a jobb oldalon, középre adását követően Kriss küldte közelről kapura a labdát, Borbély bravúrral hárított. 

A jobbra kiütött labdáját még egyszer kapura suhintották, de ezt is mentette a vendégek portása. 

A 35. percben egy ártalmatlan helyzetben a hazaiak követtek el szabálytalanságot, azt követően, hogy a labda már továbbkerült a leendő tetthelyről. Mazán nagyot esett, Nitsch úgy érezhette, hogy kevés lesz bármilyen játékvezetői megtorlás, így fellökte a tettest. Kár volt, ugyanis miközben a hazai játékos sárga lappal megúszta az esetet, Nitsch Máténak már csakis a piros lapot mutathatta fel a játékvezető. Majd felmutatta hamarosan még egyszer, ezúttal a kispadon hangosan reklamáló solti technikai vezetőnek, Lázár Norbertnek. Három percig állt ugyan a játék, de ez a színskála tekintetében tartalmas három perc volt. A pályán ezt követően egyre ádázabb küzdelem folytatódott, robbanásveszélyes hangulatban ugyan, de sikerült a játékra koncentrálniuk a feleknek.

 

A második játékrész elején érezhető volt, hogy a Városföld szeretne mielőbb lefaragni az előnyéből. Ezt viszonylag hamar meg is tette, az 53. percben Fekete Dávid kapott egy előreívelt labdát, és miután betört a jobb oldalon a 16-oson belülre, szabálytalankodtak vele szemben, 11-es. Kiss Szabolcs állt oda a labda mögé, és a jobb alsó sarokba lőtt, 1–2. Két percre rá a kaputól 21 méterre szabadrúgáshoz jutott a Solt. Mazán állt oda elvégezni a pontrúgást, a bal felső sarokba tartó labdáját Borbély mentette. Tíz percre rá Fekete Dávid tette ki jobbra a labdát Fekete Lászlónak, aki kemény lövést küldött meg a kapura, Borbély bravúrral mentett szögletre. A szögletet követő beadásra Fekete Dávid robbant be, és az ötösről a jobb alsó sarokba csúsztatott, 2–2. Újra egál lett tehát az állás, és újra teljesen nyílt lett a mérkőzés, és világosan érezhető volt, hogy mindkét fél szeretné megnyerni. 

 

A 75. percben Puskás ívelt be a kapu elé, a védők először mentettek, de Puskás visszabelsőzte Bironak, aki hét méterről, balról a bal alsó sarokba helyezett, 2–3. A 79. percben szabadrúgáshoz jutott a hazai gárda, a kaputól közel harminc méterre. Kiss Szabolcs állt a labda mögé, és a jobb alsó sarokba tekert, 3–3. A hátralévő, a hosszabbítással együtt tizennégy perc a győztes gólért és az idővel folytatott versenyfutással telt el, akadtak helyzetek itt is, ott is, de bármennyire is igyekezett, a kapuba már egyik fél sem talált be, így igazságos döntetlen született. Ezt az eredményt a hazaiak tulajdonképpen győzelemként, míg a soltiak vereségként élhették meg a lefújás után, de csak azt követően, hogy lanyhult a záró sípszót követő szócsata. Remek mérkőzést vívott a két csapat, ezt a találkozót csak annak nem volt tanácsos megtekintenie, aki éppen azon morfondírozott, hogy érdemes volna-e jelentkeznie játékvezetői tanfolyamra. Ha volt ilyen, akkor a gyakran konfliktusokkal terhelt összecsapás láttán alighanem hamar arra jutott, hogy egyszerűbb és békésebb szenvedély a bélyeg- vagy szalvétagyűjtés.

Kovács Zsolt: – Ezt a döntetlent tulajdonképpen győzelemként élhetjük meg. Mivel munkanap van, ezért nagyon sokan dolgoztak, és őszintén bevallom, a kezdés előtt kész csodaként éltem meg, hogy egyáltalán ki tudtunk állni. A mérkőzésen ugyanakkor egy riasztó kezdés után a srácok nem veszítették el a hitüket, nagyon sokat tettek a pontszerzés érdekében. Nem adtuk fel, és ennek köszönhető, hogy kétszer is vesztes állásból sikerült döntetlenre hoznunk a küzdelmes, nagyon kemény meccset a tavasszal száz százalékos, kiváló játékerőt képviselő Solt ellen.

 

Vaskó József, a Solt edzője: – Nagyon sok volt ma a hiányzó, kulcsjátékosok nem tudtak elutazni Városföldre, ezzel együtt is csalódottak vagyunk. Az első félidőben sikerült kétgólos vezetésre sikerült szert tennünk, ugyanakkor abban a játékrészben meg is fogyatkozott a csapatom, véleményem szerint nem csak az enyémnek kellett volna, és akkor nem maradtunk volna emberhátrányban. Sokat tettünk a győzelem érdekében, de nem csak rajtunk múlott, hogy azt ma nem sikerült elérnünk.

 

Városföldi SE–Solti FC 3–3 (0–2)

Városföld, 150 néző, vezette: Tóth Róbert (Apró Ferenc, Farkas Attila)

Városföld: Kovács R. – Kriss, Kuklis, Lóczi, Fekete L., Szabó G., Kiss Sz., Kovács Zs., Fekete D., Jaskó (Malomsoki 60.), Herczeg (Farkas 83.). Játékos-edző: Kovács Zsolt.

Solt: Borbély – Szement, Puskás, Tóth M., Bencze (Gulyás 77.), Nitsch, Madár, Hajdú, Mazán, Nagy T., Biro. Edző: Vaskó József.

Gól: Kiss Sz. az 53., a 79., Fekete D. a 65., illetve Tóth M. a 2., a 9., Biro a 75. percben.

Kiállítva: Nitsch Máté a 35., Lázár Norbert a 37. percben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában