Galériával

2022.03.28. 07:32

Igazságos eredmény született a megye II-es rangadón

A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjában, a 15. fordulóban, a listavezető Kiskunfélegyháza II. a második helyezett Kerekegyházát fogadta.

Szentirmay Tamás

Fotó: Szentirmay Tamás

Fotó: Szentirmay Tamás

Vendég győzelem esetén a Kerekegyháza az élre ált volna, és ennek megfelelően kezdték a játékot. Már az ötödik percben két nagy bravúrra volt szüksége Magyar Imrének, hogy ne rezegjen meg a kiskunfélegyházi háló. Ezt követően is inkább a Kerekegyháza támadt, de igazi veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani. A második játékrész elején szintén a hazai kapusnak kellett nagyot védenie. A Kiskunfélegyháza fokozatosan jött fel és egy-két kontra támadása veszélyes is volt. Nagy Róbertnek egy alkalommal bizonyítani is kellett, hogy jó kapus, mert a jobb felső sarokból tolta szögletre a labdát. A találkozó hátralévő idejében is a hazaiak támadtak többet, míg a vendégek kontrákkal próbálkoztak, amelyek igazi veszélyt azért nem jelentettek. Gólt egyik csapat sem tudott elérni, így igazságos eredmény született a rangadón, és az egy pont különbség megmaradt a két csapat között.

 

Kiskunfélegyháza II–Kerekegyházi SE 0–0

Kiskunfélegyháza, 120 néző, vezette: Kiss Sándor (Csákó Patrik, Szabó Laura Emerencia)

Kiskunfélegyháza II: Magyar – Cseh, Keresztesi, Szabovik, Makány, Szabó T. (Kurgyis B. 68.), Huber, Palásti, Kurgyis K., Polgár, Horváth B. Edző: Lapsánszki Tamás

Kerekegyháza: Nagy R. – Sahin-Tóth, Garaci, Malecz (Pécsi 58.), Szécsényi (Gazdag Z. 46.), Malik, Gavula, Kovács S., Boronkay, Nagy N., Gáspár. Játékos-edző: Gazdag Attila



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában