Labdarúgás

2021.12.05. 16:10

Megszórta a Szentlőrincet a KTE HUFBAU

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a Szentlőrinc vendége volt Kaposváron a KTE HUFBAU, mely a második félidőben mutatott pazar játékával tudott három pontot szerezni idegenben.

Nyitray András

Ellentétes félidők meccsén nyert a KTE

Fotó: Nyitray András

Nem indult jól a találkozó kecskeméti szempontból, hiszen a Szentlőrinc rögtön a 2. percben előnybe került, Kiss-Szemán csúsztatott a bal alsóba egy szögletet az ötös sarkáról (1-0). Egy perccel később Bányai kapott jó indítást, de Kersák jól lépett ki, így belevetődött lövésébe. A folytatásban kezdett magához térni a KTE, ezt jelezte Lukács gólja is a 10. percben, azonban ez lesről született. A 16. percben megint ő volt a főszereplő, ezúttal nem a partjelző, hanem a kapufa állította meg, miután jobbal okosan tekert volna a bal alsóba. A 31. percben meg is született a megérdemelt egyenlítő gól, miután Szabó lépett fel az akcióval a jobb oldalon, beadását Tóth fejelte kapura, ami még kijött a kapusról, Szuhodovszki azonban bevágta a lecsorgót néhány méterről (1-1).

A félidő hajrája megint a hazaiaké volt, a 33. percben két hatalmas bravúrt is bemutatott Kersák, előbb Bányai lövését ütötte ki, majd a kipattanó után Harsányi löketét is védte. A 42. percben Harsányi és Buna csapott össze a tizenhatoson belül, a vendég védő vállal lökte meg ellenfelét, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. Gól nem született, erről Kersák tett, aki lábbal védte a sértett középre helyezett tizenegyesét. A 45. percben még Tóth húzta kapura éles szögből Lukács beadását, de ezt lábbal hárította Prokop.

 

Ellentétes félidők meccsén nyert a KTE
Fotó: Nyitray András

 

A második félidőt nagy elánnal kezdte a Kecskemét, az 52. percben rögtön Lukács tört kapura, de ballal megeresztett lövését lábbal védte Prokop. A KTE birtokolta a labdát, uralta a játékot, majd némi szerencsével az 57. percben meg is szerezte a vezetést, Szuhodovszki szabadrúgása becsúszott a bal alsóba Prokop kezei alatt (1-2). Egy perccel később majdnem egalizált a Szentlőrinc, de az ektázisban védő Kersák megint a helyén volt. A 60. percben Lukács fogta meg a pozíciót, majd lefordult a védőről, egészen a kapuig robogott a bal oldalon, majd jobbal köténybe lőtte be a hálóba a labdát (1-3). Egy perccel később el is dőlhetett volna a meccs, Katona szerzett labdát, majd Lukács került ismét ziccerbe, de Prokop lábbal hárítani tudott. A folytatásban a Szentlőrincnek kellett volna kezdeményezni, de nem volt átütő erő támadásaikban, majd a 81. percben a kegyelemdöfést is bevitte a KTE. Grünvald húzott befelé balról, majd külsővel a hosszúba lőtt a meglepett Prokop mellett (1-4).

 

Szentlőrinc – KTE HUFBAU 1–4 (1–1)

Kaposvár, Rákóczi Stadion, 100 néző. Vezeti: Móri Tamás (Bede Tamás,Bertalan Dávid)

SZSE: Prokop – Keresztes, Újvárosi (Biben, 79.) Nagy Zs. –Erdélyi (Farkas, 66.), Havas, Török, Kiss-Szemán, Harsányi (Szinanovics 66.) –- Törőcsik (Tóth M., 79.), Bányai (Vintonij, 66.). Vezetőedző: Marián Sluka

KTE:   Kersák – Buna (Katona, 44.), Szabó A.,   Belényesi (Hatvani, 87.), Grünvald,   Vágó – Nagy K.,   Marsa,   Szuhodovszki (Szalai J., 76.) – Tóth D. (Madarász, 87.), Lukács D. Vezetőedző: Szabó István

Gól: Kiss-Szemán (2.) ill. Szuhodovszki (30., 57.), Lukács (60.), Grünvald (81.)

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Nagyon mély talajú pályán játszottunk, ez nekünk nem igazán kedvez. Sok helyzet alakult ki az első félidőben mindkét oldalon, a fordulópontot az jelentette, hogy kapusunk büntetőt hárított. A második félidőben már egy egészen más mérkőzést láttunk, teljesen átvettük az irányítást, kombinatívan játszottunk, az ékeket jól tudtuk helyzetbe hozni. A két félidő alapján megérdemelt győzelmet arattunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában