Rögbi

2021.11.03. 21:01

Nem bírt a bajnokkal a Kecskemét

Szombaton az NB I.-es rögbi bajnokság negyedik fordulójában a KARC együttese az Esztergomi Vitézek RAFC otthonában játszott.

Kovács Nóra

A negyedik helyre szeretne érni az alapszakasz végén a rögbiklub

Fotó: Erdei Krisztián

Bár tisztes helytállás reményében utazott Esztergomba a Kecskeméti Atlétika és Rugby Club együttese, a betegségek és sérülések megnehezítették a vendégek dolgát. – Már a mérkőzés előtt nagy nehézségekbe ütköztünk. Bíztam benne, hogy egy jó kerettel utazhatunk el Esztergomba, de péntekre betegség és sérülések miatt megfogyatkozott a csapat – nyilatkozta Németh Krisztián, a KARC szakmai vezetője.

– A pénteki utolsó edzésre kiderült, hogy az is előfordulhat, hogy nincs meg a kezdőcsapat sem, nemhogy a cserejátékosok. Végül a 15 fős kezdő létszámmal utaztunk a tavalyi bajnok otthonába. A keretünkben ezúttal idősebb játékosok is kerültek, akik közül az egyiknek probléma volt a sportorvosijával, azonban csak a játékossal együtt voltunk meg 15-en. Innentől kezdve nem lehetett hivatalos mérkőzést játszani, mivel a versenyszabályzat szerint nem lehet 15 főnél kevesebb játékossal mérkőzést elkezdeni. A hivatalos mérkőzéseredmény így 26–0 lesz, erről a versenybizottság a napokban meg is hozza a döntését – fűzte hozzá.

A mérkőzés félidejében 63–15-re vezetett az ellenfél, végül 103–18-ra győzött az Esztergom.

– Nem győzelmi reményekkel utaztunk, a játékosoknak a meccsen kitűzött célokat kellett teljesíteniük. Ezeket a részfeladatokat nem sikerült maximálisan végrehajtani, de volt egy-két biztató pont a mérkőzésen. Az eredmény nem tükrözi a meccs teljes képét, a 80 percből fél órát pariban voltunk az Esztergommal. Az volt a probléma, hogy nálunk inkább a mezőnyjáték dominált, és kevés pontot szereztünk, ha pedig hibáztunk, akkor onnantól ezt nem tudta a csapat korrigálni, az ellenfél pedig rögtön büntetett és pontokat szerzett. A védekezésünk nagyon gyenge volt, de ez betudható a felforgatott keretnek, emellett a fiatalok teljesítménye is hullámzó volt – mondta a szakmai vezető.

Kecskemét november 20-án a Debrecen ellen zárja az őszi szezont, akik ellen kötelező lesz a győzelem.

– Az Esztergom elleni találkozó egy gyenge mérkőzés volt, de nekünk a DEAC elleni hazai mérkőzésre kell koncentrálnunk, amely a legfontosabb meccs lesz számunkra az idén. Az eddigi mérkőzéseken nem a győzelem volt az elvárás, hanem a megbeszélt taktika és a lépésről-lépésre való haladás és fejlődés, de ezen a mérkőzésen kötelező a győzelem. Fontos, hogy a játékosok addigra száz százalékos formában legyenek. Az a cél lebeg a szemünk előtt, hogy győztesen jöjjünk le a pályáról a Debrecen ellen és ne a tabella legalján teleljen a gárda – tette hozzá Németh Krisztián.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában