kézilabda

2020.10.16. 07:00

Nyerő széria után utazik Kispestre a Kecskemét

A női NB I./B Keleti csoportjának 5. fordulójában a Kispest NKK otthonában szerepel a GBB ZRT Kecskeméti NKSE. A hírös városi együttes zsinórban három megnyert bajnoki után várhatja a soroksári sportcsarnokban 18.30 órakor kezdődő pénteki találkozót.

Borbély Károly

Borbély Márta (labdával) négy meccsen összesen 38 gólt szerzett a KNKSE színeiben

Fotó: Bús Csaba

Borbély Márta, a GBB ZRT Kecskeméti NKSE irányítója 38 góllal – ebből hat hétméteresből –, a csoport góllövő listájának az éléről várhatja a péntek esti, Kispest elleni bajnokit.

– Megtaláltam a helyem a csapatban, nagyon jól érzem magam. Ki tudok teljesedni, a vezetőedző, Varga József maximálisan bízik bennem – mondta a nyáron a szentendrei együttestől igazolt játékos. – Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a csapattársaim nagyon kellenek ahhoz, hogy ennyi gólt tudjak szerezni. Ők is bizalommal vannak irántam, így vezéregyéniség tudok lenni. Jó a csapatmorál, és ez is nagyban segíti a teljesítményem, és az együttes eddigi jó eredményét.

A KNKSE eddig valóban jól teljesít a 2020/2021-es szezonban. A nyitófordulóban 35–32-re kikapott ugyan a Messzi-csarnokban a feljutást célzó Vasastól, de onnantól három győzelmet könyvelhetett el: idegenben verte a Tempo KSE-t (33–30) és a Dunakeszit (39–22), majd hazai pályán a Gödöt (30–16). Ez a produkció pedig a tabella harmadik helyére repítette a gárdát.

– Nem reális a tabella, mert mi több meccsen vagyunk túl, mint az ellenfeleink nagy része. De az tény, hogy nagyon jó együttes vagyunk, és senkitől nem ijedünk meg. Játszottunk egy remek meccset egy olyan Vasas ellen, amelyik a feljutást célozta meg. Illetve három olyat, amelyiken végig domináltunk, és érződött mindhárom találkozón, hogy mi akarjuk jobban a győzelmet. Jól felkészülünk minden ellenfélből, sokat videózunk, így nem tudnak meglepni bennünket – tette hozzá csütörtök délután Borbély Márta, épp egy videózásra igyekezve, ahol a pénteki, Kispest elleni bajnoki elemzését folytatták.

Borbély Márta (labdával) négy meccsen összesen 38 gólt szerzett a KNKSE színeiben
Fotó: Bús Csaba

– A fővárosban nagyon nehéz, kemény meccsre számítok. Sajnos nem lett hosszabb a kispadunk. Minket nem a vírus sújt – és remélem, nem is fog –, hanem így alakult, szűk kerettel vágtunk neki a bajnokságnak. De a csapat magja megvan, jól működünk, és ez a lényeg – tette hozzá az irányító.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában