Mesterei nyomába lépne Lakatos Róbert

Lakatos Róbert 2005. január 5-én lépett be először a kecskeméti ökölvívók modern kori szentélyébe, a Bóbis Gyula sportcsarnokba, ahol azonnal Asztalos József, közismert nevén Osi bácsi vette a szárnyai alá. – Édesapám és a barátaim unszolására döntöttünk úgy a bátyámmal, Lakatos Istvánnal, hogy megpróbálkozunk az ökölvívással – tekintett vissza az első lépésre a bunyós. – És milyen jól tettük! A következő években, amelyek során előbb Osi bácsi, majd Konkoly István avatott kezei alatt készültünk és versenyeztünk, mind a ketten megnyertünk szinte minden korosztályos bajnokságot, diákolimpiát, a bátyám is és én is, és emellett éveken át voltunk a válogatott első számú kerettagjai a súlycsoportunkban.

Érdekes módon a pályafutásának az amatőr felnőtt szakasza volt a legrövidebb, hiszen mindössze három évig tartott. A felnőttek közt is igen határozott volt a belépője, hiszen mindössze tizenhét évesen, még ifikorosztályúként nyerte meg az első országos felnőtt­bajnokságát. Ezt megelőzően juniorban volt még Eb 5. helyezett, ifiként pedig világbajnokságon 5.

Azt követően jöttek a profi évek. Ezekben az években előbb megnyert – újra Osi bácsi kezei alatt – egy országos magyar felnőttbajnokságot, majd a Ferobox tagjaként egyengette sok munkával, lelkes versenyzéssel a profi pályafutását, ám Kecskeméttől, a régi edzőktől ekkoriban sem szakadt el, hiszen mindig Kecskeméten készült, hol Konkoly István, hol Osi bácsi, hol pedig Németh Ottó irányítása mellett. A profi pályafutásáról szerényen nyilatkozik, alighanem azért, mert talán több is lehetett volna benne, annak ellenére, hogy ott is tizenhét meccsen sikerült bizonyítania, a meccseinek 47 százalékát KO-val nyerve. Kétszer jutott el súlycsoportjában, a pehelysúlyban vb-címmérkőzésig.

– Az első címmeccset 2016 áprilisában vívtam, Spanyolországban, a másodikat pedig 2017 novemberében, azt Svájcban. Sajnos mind a kettőt elveszítettem. Megmondom őszintén, a második meglehetősen visszavetett. Úgy éreztem, hogy válaszúthoz értem amiatt, hogy a karrierem némileg megtört, és azt is láttam, hogy kis ország fiaként nincs annyi esélyem a profi pályán, mint a nagy nemzetek fiainak. Egy amerikai, angol vagy német bokszolónak jóval könnyebb az útja, mint annak, aki kívülről próbál betörni ebbe a klubba. Ráadásul jó munkahelyem lett itthon, Kecskeméten, a párom pedig várandós lett a gyermekünkkel, és akkor úgy döntöttem, hogy a biztosat választom, és maradok itthon, a családom mellett.

Az ökölvívástól természetesen nem szakadt el, hiszen már versenyzői pályafutása alatt is megszerezte az ahhoz szükséges papírokat, hogy mesterei nyomába lépjen. Arra, hogy ezt megtehesse, az idén januárban adódott lehetőség, és ő ezt nem is mulasztotta el megragadni.

– A bizonyítás még hátravan, egyelőre ott tartok, hogy elkezdtem a munkát a gyerekekkel, amelyet abban a reményben végzek, hogy egyrészt át tudom adni a rengeteg tapasztalatot, amit pályafutásom során megszereztem, és ennek segítségével minél több sikeres kecskeméti ökölvívót nevelhetek ki, másrészt pedig abban, hogy méltó utódai leszek mestereimnek.