labdarúgás

2020.02.27. 07:00

Volt miért tapsolni a tavaszi első fordulóban Tiszakécskén

A megyei első osztályú bajnokság első tavaszi fordulójában Halason vendéggyőzelem született, Kecskeméten gól nélküli döntetlenre végeztek a csapatok, Kécskén a hazai csapat nyert.

Vincze Miklós

Újonc létére a Kerekegyháza volt a meccs esélyese a télen jelentősen megfiatalodott Kiskunhalas vendégeként a rajton. A kerekiek igazolták is a papírformát. A Kiskunhalas és télen érkezett edzője, Agócs Zoltán dolgát még az is nehezítette, hogy a hétvégi összeállításban először lépett pályára, ráadásul a komoly erősítésnek tűnő, Nagykőrösről érkezett Háda Zoltán még nem segíthette csapatát. A kerekiek a játékosaik összeszokottságát és gyorsaságát kihasználva megannyi helyzetet dolgoztak ki, ezekből a szokása szerint ezúttal is gólveszélyesen futballozó Bashiri-Shahroodi Arian értékesítette az elsőt. Ezt követően is derekasan küzdött a hazai csapat, az akarásra nem lehetett panasz, Kovács Péter 76. percben leadott pontos lövése azonban eldöntötte a vendégek javára a találkozót, akik egyszer a felső lécet is megdöngették.

A hazai közönség részéről érezhető a türelem a megfiatalított csapat irányába. Az őszt a 13. helyen záró Kecskeméti LC a 10. helyen telelő Lajosmizsét fogadta. Ősszel Lajosmizsén döntetlenre végeztek a felek, nem történt ez másként ezúttal sem. Nagy lendülettel kezdett a KLC, egy labdaszerzést követően Major került helyzetbe és lőhetett jobbról, 15 méterről, a hosszú sarok irányába tartó lövése azonban kipattant a jobb kapufa tövéről. Az első negyedóra zárásaként a vendég Halasi is tehetett egy kísérletet 15 méterről, középről, ő is a jobb kapufa tövét találta el. A két kapufával mintha ráijesztett volna egymásra a két gárda, egyre jobban ügyeltek hátul a biztonságra. Emiatt helyzet alig-alig alakult ki, férfias küzdelem dominált a pályán. A 45. percben Bozsik küldött meg egy életerős, veszélyes lövést a bal felső sarok irányába, Lord szépen védett.

A második játékrész 7. percében egy bal oldali beadást követően Bogár csúsztatott életveszélyesen a vendégek kapujának irányába, Lord ezúttal is bravúrral hárított. A 70. percig egyre nőtt a hazai mezőnyfölény, majd egy ideig a vendégek domináltak, a mérkőzés pedig KLC rohamokkal zárult, gólt elérnie, helyzetet kidolgoznia azonban a hazai csapatnak már nem sikerült. Tipikus egygólos mérkőzésen nem született meg az a gól, amely minden bizonnyal eldöntötte volna a három pont sorsát a találkozón, amely szép játékot nem, de küzdelmet annál nagyobbat hozott.

A mizsei Juhász Miklós törne kapura a KLC ellen
Fotó: Tóth T. Zsolt / Petőfi Népe

Bár a 11. helyen telelt a Duna Aszfalt Tiszakécske LC II., ennek ellenére esélyesként fogadta a Bácsalmást, a vendégcsapat mégis akár meglepetést is okozhatott volna az első tavaszi fellépésén, a 15. perctől ugyanis emberhátrányban játszott a Kécske, ráadásul az almásiak a 64. percben a vezetést is megszerezték. A hazai gárda azonban nem adta fel, előbb a 82. percben Illés Bálint góljával egyenlített, majd Domonics Nándor álomtalálatával a 91. percben a győzelmet is megszerezte. Aki látta Domonics gólját, az egyhamar nem felejti azt el, a huszonkilenc éves játékos ugyanis a legendás Madjer-mozdulattal juttatta Piegel kapujába a labdát.

Hogy mi is a receptje a Madjer-gólnak, amit az algériai csatár az 1987-es BEK-döntőn rúgott a Bayer Münchennek? Állj a kapunak oldalt, a gólvonalhoz képest derékszögben, a bal oldali támasztó lábbal a kapu felé, és a jobbról érkező beadást engedd magad mögé a két lábad között, majd amikor a labda már mögötted van, a támasztó láb mögött jobb belső sarokkal pöccintsd a hálóba! No, így talált be Domonics Nándor, ráadásul futtában érkezve.

A kécskei Domonics Nándor Vuckovic Dánielt „vigyázza„
Fotó: Szentirmay Tamás / Petőfi Népe

– Szabadrúgást rúghattunk a 16-os sarkáról. Dóka Dávid kicsiben végezte el, vagyis legurította Szabó Dávidnak. Ő jobbról betette a tömegbe, én pedig megláttam a lehetőséget, és valóban sarokkal sikerült a kapuba találnom – tekintett vissza a góljára Domonics, ám azonnal hozzátette, hogy a gól jelentősége sokkal fontosabb a kivitelezés minőségénél. – Annak persze örülök, hogy szép lett ez a gól, de annak sokkal inkább, hogy egyáltalán betaláltam, és hogy a gólommal megnyertük a meccset.

Arra a kérdésre, hogy mi lehet az oka, hogy – a bácsalmási edző szerint is – a kiállítás majdhogynem a vendégeket zavarta meg, így reagált: – A kiállítás felpaprikázta a csapatot. Azt követően óriásit küzdöttünk, már nem először. Jó társaság ez a kécskei kisebb csapat, már évek óta együtt játszunk, jó barátok vagyunk, így aztán tudunk küzdeni egymásért. Ennek tudható be, hogy hátrányban sem adtuk fel egy pillanatra sem. Márpedig nem volt könnyű dolgunk, a vendégcsapat ugyanis egy igazi délies mentalitású, a győzelemért mindent elkövető, pokolian kemény eszközökkel, de nem alattomosan harcoló társaság. Meggyőződésem, hogy sokkal jobb csapat annál, mint amit a jelenlegi helyezése mutat – dicsérte a vendégeket Domonics Nándor, aki egyúttal jelezte, hogy a hétvégi mérkőzésük sem lesz érdektelen. Sőt!

– A Kerek­egyházával meccselünk Kecskeméten. A felkészülési időszakban is találkoztunk velük, de korábban is rendre óriási csatákat vívtunk velük a megye egyben és a megye kettőben is, így aztán jósolni az eredmény tekintetében hiábavaló vállalkozás lenne, de meggyőződésem, hogy olyan mérkőzést fogunk vívni, amely a semleges szurkolóknak is kivívhatja a tetszését.

Lengyel Péter, az MTK-tól kölcsönkapott fiatal kapus egyik hárítása a sok közül a Kerekegyháza elleni mérkőzésen
Fotó: Pozsgai Ákos / Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik