RÖPLABDA

2020.01.21. 11:23

Mély gödörbe került a HÉP-Kecskeméti RC

A fizetések nem csúsznak, edzőbuktatásról sincs szó, csak egyszerűen gödörbe került a HÉP-KRC. A csapat az idén még nem nyert tétmeccset, legutóbb az esélytelennek tartott DEAC otthonában kapott ki.

Borbély Károly

Krupánszki Olivér (szemben) reméli, hogy mihamarabb megtalálják a helyes utat

Fotó: Bús Csaba

Az év első élvonalbeli bajnoki meccsén 3:1-re kapott ki a Kaposvár otthonában a HÉP-Kecskeméti RC férficsapata, majd 3:0-s vereséget szenvedett a Magyar Kupában szintén a Somogy megyeiek pályáján. Ezt követően jött a hatalmas hideg zuhany a hírös városiaknak: múlt vasárnap alulmaradtak a jóval esélytelenebbnek tartott Debrecen vendégeként, 3:1-re nyertek a hazaiak. A mérkőzés után a KRC vezetőedzője, Dávid Zoltán úgy nyilatkozott, hogy „teljesen gödörben van„ csapata. A szakembernek ezzel az állításával természetesen a csapatkapitány, Krupánszki Olivér is egyetért.

– A mesternek ezzel a kijelentésével nehéz lenne vitatkozni, a karácsonyi szünet óta nem találjuk a formánkat. A Kaposvár elleni első mérkőzésen a vereség ellenére még elfogadható volt a játékunk, a kupameccsen és a debreceni találkozón viszont nagyon a szintünk alatt teljesítettünk – mondta Krupánszki, aki beszélt arról is, hogy a gyenge szereplés után összeült a csapat, a szakmai gárda és a klubvezetés.

– A megbeszélésen mindenki elmondhatta a véleményét, de a rossz szereplés konkrét okát nem találtuk. Az edzéseken mindenki odateszi magát, jó a hangulat. Én úgy látom, hogy a mérkőzésekre az utóbbi időben rágörcsölünk, ez pedig mentális bajokra vall.

A csapatkapitánytól azt is megtudtuk, hogy nincs csúszás a fizetésekkel, a pénz mindig időben a számlájukon van, és edzőbuktatásról sincs szó, nincs afférjuk Dávid Zoltánnal.

Krupánszki Olivér (szemben) reméli, hogy mihamarabb megtalálják a helyes utat
Fotó: Bús Csaba

A KRC vasárnap az extraligában a MAFC-ot fogadja, jövő szerdán pedig a Kaposvár érkezik a Messzi István Sportcsarnokba a kupaelődöntő visszavágójára.

– Kevesebb mint egy hetünk van rá, hogy összekapjuk magunkat. Minden játékosnak mihamarabb meg kell találnia a jó ösvényt. A MAFC-ot hazai pályán legutóbb megvertük, ha megfelelően állunk a találkozóhoz, akkor ismét győzhetünk. Az biztos, hogy a siker visszahozná az önbizalmunk, a magabiztosságunk, ez pedig a kupameccsre jó hatással lenne – tette hozzá Krupánszki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában