labdarúgás - megye II.

2019.09.06. 09:12

Tovább építkezik a Műkert

Sokan abszolút favoritnak tartják az SC Hírös-Épet a megyei másodosztályú bajnokság Északi csoportjában. Két mérkőzés van a műkertvárosiak háta mögött, a célokról és a tervekről Kovrig Ákossal, a csapat játékos-edzőjével beszélgettünk.

Vincze Miklós

A tavalyi idény zárásakor nagyon tudtak örülni az ezüstéremnek

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Szentirmay Tamás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Hogyan értékeled a tavalyi bajnokságot? Elégedettek voltatok a 2. hellyel? A zárás szép is lett, hiszen az ezüstre nem ráfanyalodni kellett, hanem ki-ki meccsen szereztétek meg Lakiteleken.

– Egy évvel korábban az 5. helyen végeztünk, akkor még újoncként, a tavalyi bajnokság előtt pedig az erőviszonyokat figyelembe véve az elsődleges alap célkitűzésünk a dobogó volt. Ezt a célt szerencsére még túl is teljesítettük a 2. hely megszerzésével. Ez a szép eredmény a játékosok érdeme, akik egész évben odaadóan, szorgalmasan jártak az edzésekre, és minden mérkőzésen maximálisan odatették magukat, megmutatták a képességeiket. Így tehát nyugodtan mondhatom, hogy a 2. hellyel elégedettek vagyunk.

– A tavasz során beadtátok a licenckérelmet a megye egyes bajnokságra, és bár a 2. hely feljogosította volna a klubot a magasabb osztályban való indulásra, végül nem váltottatok osztályt.

– A kérelmet akkor adtuk be, amikor még – természetesen – nem lehetett tudni, hogyan végződik a bajnokság. A kérelem beadása a részünkről egyfajta önértékelési teszt is volt, a klubelnök, Kertész Zoltán szerette volna tudni, hogy az egyesületünk megfelelne-e a megye egyes elvárásoknak. Tudjuk, hogy infrastruktúra terén a megyei mezőnyben meglehetősen jól állunk, de ez mégis csak szubjektív benyomás volt. Az, hogy az MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága elfogadta a jelentkezésünket, kaptunk egy pozitív, objektív visszaigazolást a tekintetben, hogy ez valóban így van. Ugyanakkor az benne volt a pakliban, hogyha a kérelem beadásától a megyei első osztályba való jelentkezési határidőig terjedő rövid időszakban bekopogtat egy jelentős támogató, akkor vállaljuk a megye egyet. Az MLSZ végül fel is kért minket a megye egyes szereplésre, mi azonban végül úgy döntöttünk, hogy az egyesület jövője szempontjából egy feljebb lépés sokkal szerencsésebb egy bajnokcsapattal, vagyis egy komoly sikerélménnyel a hátunk mögött.

– Mi a cél az idei bajnokságban? A feljutás szerepel-e a tervek közt?

– Az a célunk, hogy lehetőleg minél több meccset megnyerjünk. Minden csapatot tisztelünk, de az erőviszonyokat tekintetbe véve van realitása annak, hogy megnyerhessük a bajnokságot, noha tisztában vagyunk azzal, hogy ez bármelyik osztályban nagyon nehéz. Ráadásul az idén ellenünk sokan kettőzött erővel készülnek, mivel minket az egyik esélyesként tartanak számon. Ez a nyárlőrinci mérkőzésen be is bizonyosodott, ahol meg kellett izzadnunk az egyik pontért. Ebben az idényben még húsz mérkőzés vár ránk, amelyeken bármi történet, tudjuk, hogy elkiabálni óriási felelőtlenség lenne egyetlen meccset is, hiszen bármikor bármi történhet. De az egész év során mindig csak a következő megmérettetést tartjuk szem előtt. Az első fordulóban a Tiszaalpárt idegenben sikerült legyőznünk, a másodikban Nyárlőrincről hoztunk el egy pontot. Mindig csak a következő meccsre koncentrálunk, ha viszont a végén úgy alakul, hogy sikerül megnyerni a bajnokságot, akkor természetesen élni fogunk a megye egyes indulás jogával.

– A keret mennyiben változott?

– Egy nagy távozónk volt Csordás Csaba személyében, aki mind szakmailag, mind emberileg nagyon fog hiányozni. Csori közel állt hozzánk mentalitásában is, az ő távozása nagy veszteség. Ugyanakkor büszkék vagyunk rá, hogy szakmailag minden tekintetben feljebb lépett, hiszen Siófokon lett másodedző, Kerekegyházán pedig játékos-edző, és a két új szerepében továbbra is bizonyítja a kvalitásait. Ezzel együtt továbbra is a Hírös-család tagja marad, mindig szeretettel várjuk haza. Rajta kívül is voltak még távozók, Szécsényi Attila visszament Lajosmizsére, a többiek pedig alacsonyabb osztályú csapatokban helyezkedtek el. Ami az érkezőoldalt illeti, nem volt nagy népvándorlás, de meggyőződésem, hogy az érkezők névsora indokolja a céljaink jogosságát. Érkezett tehát Kürtösi Viktor Kunszállásról, Szeibert Antal Örkényből, Kitl Zoltán a Kecskeméti TE-ből, Szabó Tamás Szécsényből – Tamás Heves megyei gólvágó, a munkahely hozta Kecskemétre, de nagyon örülök, hogy így alakult, mert nagyon sokat várok tőle. Érkezett még Lajosmizséről Sudár Csaba, Városföldről pedig Háry Péter.

A tavalyi idény zárásakor nagyon tudtak örülni az ezüstéremnek
Fotó: Szentirmay Tamás / Petőfi Népe

– Az első négy fordulóban hogy­hogy nem láthatják a szurkolók hazai pályán a csapatot?

– A 3. és a 4. forduló eleve idegenbeli mérkőzés volt a sorsolás alapján is, ugyanakkor az első két forduló idején labdarúgótornát rendezünk a saját pályánkon, és ezért kértük a Tiszaalpárt és a Nyárlőrincet, hogy cseréljük fel a pályaválasztói jogot. De ezzel én nem foglalkozom, hiszen ahogy mondtam, mi lehetőleg minél több meccset meg szeretnénk nyerni, ráadásul tudjuk, hogy úgyis mindenkivel kell idegenben is játszani. Arról nem is beszélve, hogyha ebből a rajtból, ami négy idegenbeli fellépéssel indul, jól jövünk ki, az óriási lendületet adhat a bajnoki év hátralévő részére. Két meccsből négy pontot szereztünk, erre már lehet építeni.

– A csapat hazai pályáját, a Műkertvárosi Sportcentrumot folyamatosan csinosítják. Most vannak-e folyamatban infrastrukturális fejlesztések?

– Egy betonpadsort helyeztünk el a pálya büfé felőli oldalán, ahova padok lesznek felszerelve, ott két sorban durván háromszáz ember kényelmesen le tud majd ülni. Új mobil lelátó vásárlása is folyamatban van, ha azt hozzáadjuk a padsorokhoz, akkor háromszázötven fő tud kényelmesen elférni, ülőhelyen. Az eredményjelzőnk már tavaly is működött, az idén ősszel megújult kispadok várják az edzőket. Villanyvilágítás is van a centerpályán. Még csak a Nagykőrös elleni előkészületi meccsen kapcsoltuk be próbaképpen az utolsó félórára, de mit mondjak: csodálatos hangulatot teremtett. Bízom benne, hogyha lesz rá lehetőség, és a tao pályázatokon sikerrel járunk, akkor a megye egyben esetleg villanyfényes meccseket is tudunk játszani a Műkertvárosban. Ez persze még a jövő zenéje, de az elnökünket, Kertrész Zoltánt és Kisjuhász Gyulát, a létesítmény igazgatóját dicséri, hogy az infrastruktúra szempontjából a mi létesítményünk már most is bőven megüti a megye egyes színvonalat. De továbbra is folyamatosan csinosítgatjuk, szépítgetjük, és mindenkit továbbra is nagy szeretettel várunk a meccsekre is. Azt garantálhatom, hogy jó hangulatú, szórakoztató mérkőzéseket fogunk játszani. Élvezzék a meccset, utána pedig a hideg sört vagy a tüzes pálinkát!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában