Kultúra

2024.02.10. 14:36

Kávéházi hangulatot idéztek fel az apostagi könyvtárban – galériával

Irodalmi kávéház a könyvtárban, ezzel a címmel indították útjára hagyományteremtő szándékkal az apostagi könyvtár munkatársai új rendezvényüket.

Lencsés P. Anna

Nagy Lajos műveiből olvastak fel az apostagi eseményen

Fotó: Lencsés P. Anna

A régi kávéházak hangulatát szeretnék megidézni ezzel a sorozattal, ahol irodalmi élményeket lehet megosztani, felolvasással vagy játékkal, ahol hozzátartozik az estéhez a kötetlen beszélgetés, a tea és a finom sütemény is.

Az első alkalommal a település Kossuth-díjas íróját, Nagy Lajost idézték meg művein keresztül. Az asztaltársaságok az 1920-as évek neves íróiról kapták elnevezésüket, így versengtek egymással az ötletes játékok során. Többen is vállalkoztak felolvasására, és megosztottak a többi résztvevő szórakoztatására egy-egy számukra érdekes részletet az író műveiből.

A sikeres est után, a szervezők szeretnék továbbra is megrendezni a könyvtár programjai között a rendhagyó irodalmi találkozásokat, amelyekre témajavaslatokat is kértek a résztvevőktől. A tervek szerint a második irodalmi kávéházi estet március 8-án tartják.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában