XVI. Lubik Imre Országos Zeneiskolai Trombitaverseny

2023.11.28. 11:54

Rangos elismerést kaptak az országos versenyen

Zalaegerszegen rendezték meg a napokban a XVI. Lubik Imre Országos Zeneiskolai Trombitaversenyt a Városi Hangverseny-, és Kiállítóteremben. A verseny elsősorban a trombitát szakmai szinten művelő növendékek számára kínált lehetőséget tehetségük bemutatására és fejlesztésére.

Rab Rita

Mester és tanítványa: a fiatal tehetség, Kerekes János (balról) és Huzsvay György

Fotó: Kapott fotó

A résztvevőket négy különböző korcsoportba (12 év alattiak, 13-16 évesek és 17 év felettiek) osztották be. Az eseményen negyvenhét induló mérte össze tudását. Az első nap egy kötelező, illetve szabadon választott művet adtak elő a gyerekek, amelyet három zsűritag értékelt. A verseny nagy figyelemmel kísért esemény volt a városban. Az érdeklődők magas színvonalon megszólaló előadásokat láthattak, kiemelkedő tehetségek játszottak klasszikus, barokk, és modern szerzeményeket egyaránt. A bírálóbizottság magas színvonalon értékelte a versenyzők előadásait, és szigorúan pontozta a technikai kivitelezést, zeneiséget és a közönségkapcsolatot is. Az eredmények alapján a kiemelkedő teljesítménnyel rendelkező versenyzők pénzjutalomban és oklevelekben is részesültek. A bajai Szent László ÁMK Lukin László Ének-zenei Általános Iskolája és AMI-ból, a 2.korcsoportban bravúros teljesítménnyel Kerekes János különdíjjal tért haza. Zongorán kísért: Laki János.

– A rendezvény során, az esemény résztvevői mellett betekintést nyerhettem jómagam is az országban folyó trombitaoktatás színvonalába is. A tananyagok és megoldások megosztása a résztvevők között hozzájárult a tehetségek fejlődéséhez és a közösség erősítéséhez. Az egész rendezvény hangulata felemelő volt. A trombita zene lüktető hangjai, a fiatal tehetségek hihetetlen szakértelme és a közönség támogatása mind együtt tökéletes pillanatként adták át azt a misztikus élményt, amire csak a zene képes – meséli Huzsvay György felkészítő tanár.

A szakember szerint a XVI. Lubik Imre Trombitaverseny nem csak a versenyzőknek adott lehetőséget, hogy kitűnő előadásukkal örömet okozzanak a közönségnek, hanem remek lehetőség volt a városnak is, hogy hangszeres tehetségekkel, zenekari tagokkal és zenebarátokkal találkozzon. Összességében a Zalaegerszegi XVI. Lubik Imre Trombitaverseny sikeres és emlékezetes esemény volt. A versenyzők lenyűgöző teljesítménye inspiráló volt mind a tehetségek, mind a zenebarátok számára. Huzsvay György reményét fejezte ki, hogy három év múlva újra megrendezik az eseményt, hogy új tehetségek mutassák meg tehetségüket ebben a gyönyörű és különleges hangszeren.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!